Hírek

2013.05.28. 06:19

Az ingyen temetésért sírt is kéne ásni

Nagykanizsa - Az elhunyt mosdatása, öltöztetése, a sír kiásása, a halott elhantolása. Az elképzelések szerint mindez a hozzátartozó feladata lenne szociális temetés esetén - cserébe az állam finanszírozna mindent.

Horváth-Balogh Attila

A kormány elfogadta a szociális temetés koncepcióját, mely most már csak arra vár, hogy a parlament is jóváhagyja. Az eddig napvilágot látott információk szerint a szociális temetés az eddigi köztemetés mellett bevezetendő új lehetőség lenne elsősorban az igazán pénzteleneknek. Az elhunyt hűtéséről, szállításáról, az esetleges hamvasztásról az állam gondoskodna, továbbá adná a sírhelyet, koporsót, vagy urnát és a sírjelet is. Az eltemettetőt ezek a költségek nem terhelnék, s azokat a hagyaték rovására sem lehetne érvényesíteni úgy, mint a köztemetéskor. Ellenben az eltemettetőnek nyilatkozatban kellene vállalnia, hogy elvégzi az elhunyt temetésre való előkészítését, mosdatását és öltöztetését (kivéve, ha az illető kórházban halt meg és/vagy boncolták, esetleg az kegyeleti, járványügyi okok miatt nem lehetséges), kiássa, majd a szertartás végeztével visszatemeti a sírt. Ezen kívül neki kell gondoskodnia a koporsó, urna gépjármű nélküli szállításáról a temetőn belül és a sírba helyezésről is.

- Embertelen - kommentálta az elképzelést Büki Károlyné, akivel a nagykanizsai központi temetőben találkoztunk. - Azt gondolom, ez nem egy reális dolog, mert gondoljunk csak bele, a hozzátartozónak éppen elég önmagát tartania lelkileg a temetésen, nem hogy még ő lapátolja rá a földet szerette koporsójára.

Illusztrációnkon Simon László, a Fekete Rózsa Bt. munkatársa koporsót tol be a szállítóautóba. Szociális temetés esetén a hozzátartozónak magának kéne gondoskodnia a sírhoz szállításról. Fotó: Horváth-Balogh Attila

A szakma szerint az egész koncepció nagyon komoly aggályokat vet fel.

- Azok az emberek, akiknek állítólag ez a koncepció készült, eleve sérültek lelkileg a pénzhiány miatt - bocsátotta előre Farkas Tibor, a kanizsai Fekete Rózsa Temetkezési Szolgáltató Bt. ügyvezetője. - Nincs megfelelő jövedelmük, elveszítették a munkahelyüket, most pedig a szerettüket is, és ha elfogadják a tervezetet, még jön a tetejébe a pszichés teher, hogy közre kell működni a temetésen és az előkészítésben, felöltöztetheti a hozzátartozóját, ravatalozhat, vagy esetleg sírt áshat... Megjegyzem, ez az egész ellentétes a temetkezési törvénnyel, amely kimondja, hogy kik végezhetik ezt a fajta tevékenységet. Ez pontosan úgy fogalmaz, hogy temetkezési tanfolyamon szakvizsgát kell tenni mindazoknak, akik ilyen szolgáltatást akarnak végezni. Tehát voltaképpen a hozzátartozó ugyanazt végzi majd, mint mi, csak éppen a törvénnyel ellentétesen. Minden bizonnyal a szakmai szempontok sem fognak érvényesülni - bár a sírmélység fix, nem lehet kevesebb az előírtnál, azt a temetőgondnokság ellenőrizni fogja, mint ahogy minket is ellenőriznek. Ahhoz azonban, hogy a sír szélessége fent és lent is egyforma legyen, na ahhoz kell szakmai rutin. Ráadásul vannak olyan talajszerkezetek, melyeknek nincs tartása - mi történik, ha az ásó hozzátartozóra ráomlik a sír és betemeti? Azért ki vállalja a felelősséget?

Nos, Farkas Tibor kérdésére választ ad a törvénymódosítási tervezet szövege, mely szerint a szociális temetésben közreműködők nem követelhetnek kártérítést sem a temető tulajdonosától, sem az üzemeltetőtől. Az ügyvezető arról is beszélt: az sem tisztázott, hogy téli szociális temetésnél például a rokon hogyan ássa meg a sírt a fagyott talajban? Hiszen ez a gyakorlott, jó erőben lévő kollégáknak sem könnyű dolog. És abban is biztosak lehetünk, a kevésbé rutinos családtagoknak minden bizonnyal nagy gondot okoz majd a koporsó (és benne az elhunyt) mozgatása is a sírok között, hiszen együttesen 180-200 kilogrammról, vagy még többről van szó.

A szakember szerint az eltemettető jogai is sérülnek. A temetkezéssel foglalkozó vállalkozásoknak ugyanis kártérítési kötelezettségük van a megrendelővel szemben, ha például a sírásók elejtik a koporsót, ami kegyeletsértésnek minősül. Ugyanez sokkal inkább előfordulhat a szociális temetés során - akkor kitől kérhet kártérítést az eltemettető? Nyilván, senkitől és ezzel jogfosztottá is válik az, aki ilyen temetést kér.

Egyébként azt is megtudtuk: míg Nagykanizsán az elmúlt években stagnált az önkormányzat által finanszírozott, s az elhunyt hagyatékából kompenzált köztemetések száma, addig Zalaegerszegen növekedés tapasztalható. 2000-ben 19, 2011-ben 25, tavaly pedig 35 ilyen történt. Úgy hogy, biztosan lesz igény a szociális temetésre is, hacsak nem rettentik el az embereket a feltételek.

Németh László (elöl) kollégájával, Simon Lászlóval sírt ás. Ez is igényel némi tudást, s egy balesetért csakis az ásást végző hozzátartozó felelne. Fotó: Horváth-Balogh Attila

Fliszár Károly, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia plébánosa, főesperes úgy véli: igaz, hogy régen faluhelyen szokás volt több napon át is együtt lenni az elhunyttal, s nyilván, a ravatalozás előtt megmosdatták kicsit, szép ruhába öltöztették, de az az idő elmúlt, a világ pedig átalakult, még a falvakban is, nem hogy a városokban. Az emberektől ma már idegen az ilyesmi, más a szemlélet, mint nagyanyáink korábban, s vélhetően legtöbbünk számára lelkileg megterhelő lehet eltemetni saját szerettünket.

A törvényjavaslatot beterjesztő Belügyminisztérium sajtófőosztályától érdeklődésünkre azt írták: a szociális temetés koncepcióját a kormány azzal a szándékkal dolgozta ki, hogy a jelenlegi, közköltségen történő eltemetés, azaz a köztemetés megtartása mellett egy új, ténylegesen ingyenes alternatívát kínáljon a hozzátartozók számára. A szociális temetés mintegy egymilliárd forint könnyebbséget jelenthet a legelesettebb családok kasszájának. Ugyanakkor azt is hozzátették: a részletes feltételek még változhatnak, a tervezetet ugyanis egyeztetni kell az Európai Unió illetékes szerveivel is. A végleges szabályozás csak aztán születhet meg.

Szerintem

Horváth-Balogh Attila

Én abban bízom, hogy ezt az egész szociális temetés-ügyet csak úgy bedobták a köztudatba, hogy legyen min csámcsogni a népnek. Mert ha nem erről van szó, akkor az igen illúzióromboló és megalázó egy keresztény ember számára, de megkockáztatom, talán még a legelvakultabb Fidesz-szimpatizánsoknak is. Egy szóval lehet jellemezni a tervezetet: embertelen. De persze, biztosan vannak olyanok is, akiknek megnyugvást jelent, ha maguk cipelhetik szüleik koporsóját a sírhoz, aztán pedig szórhatják rá lapáttal a földet. Bevallom, én nem tartozom ezek közé. Hogy kinek lesz jó ez az egész? Talán az uzsorásoknak, mert szerintem az emberek többsége inkább elmegy hozzájuk pénzt kérni a temetésre, csak hogy megússza a borzalmakat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!