Hírek

2013.04.25. 14:33

Közgyűlés Nagykanizsán: a dolgozóknak is jut a pénzmaradványból

Nagykanizsa - Az elmúlt évi gazdálkodásról, a tavalyi pénzmaradvány felosztásáról és az indítható óvodai csoportok számáról is döntött csütörtökön Nagykanizsa önkormányzata.

Sámel József

A képviselő-testület a csütörtöki ülésen módosította a közterület jellegű területek használatára vonatkozó rendeletét. Az új szabályozás értelmében eztán három csoportba sorolandók a különféle pavilonok, elárusítóhelyek, illetve teraszok. Az első, az úgynevezett alkalmi rendezvények idejére - 30 napnál nem hosszabb - felállított építmények, amelyekhez nem szükséges településképi bejelentési eljárás lefolytatása. A második csoportba az idényjellegű, szezonális építmények kerültek, amelyek maximum 180 napig működhetnek. Ezek felállításához már szükség lesz a településképi véleményeztetési eljárásra. A harmadik csoportba a tartós építmények kerültek, ám az e körbe sorolandó teraszokat, pavilonokat csak a városfejlesztéssel foglalkozó bizottság által jóváhagyott helyen lehet kialakítani.

A közgyűlés a tavalyi pénzmaradvány felosztásáról is határozott. Ezek alapján az önkormányzati dolgozók is kapnak plusz juttatást az idén, amely járulékokkal együtt közel 80 millió forintot jelent.

A testület elé került a múlt évi gazdálkodásról szóló jelentés is, melyet persze minden képviselő aszerint értékelt, hogy melyik oldalán foglal helyet.

Óvodai életkép. Férőhelyek bővítésére szükség lesz, de újabb csoportokat nem kell indítani. Fotó: Szakony Attila

Bizzer András (Fidesz) az elért eredményekre, fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt. Mint azt  hangsúlyozta: a nagyberuházások mellett, a munkahelyteremtés ösztönzésére is óriási összegeket fordított a város vezetése. Mindezt ráadásul úgy tette az önkormányzat, hogy a költségvetés egyensúlya nem forgott veszélyben.

Sajni József (Független) a napirend kapcsán azt mondta: a nagy és látványos beruházásokon kívül,  nem sok pénz jutott  játszóterek, utak vagy akár intézmények felújítására.

A testület ezt követően döntött a Központi Rózsa Óvoda igazgatói álláshelyére kiírt pályázatról. A közgyűlés az egyetlen pályázót, Böjti Istvánnét bízta meg újabb öt évre a feladat ellátására.

Az önkormányzat ezt követően az idei évben indítható óvodai csoportok számáról is határozott. Mint az kiderült: a beiratások alapján a Vackor Óvodában és a kiskanizsai Pipitér Óvodában a férőhelyek bővítésére lesz szükség, ám ez nem indokolja újabb óvodai csoportok indítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!