Hírek

2013.01.16. 17:50

Tüzelőből már előre felkészültek Zalában

Zala megye - A jelentős méretű havazás, valamint a várható, s már előre beharangozott lehűlés ellenére sem indult meg a roham a tüzelőért. Úgy tűnik, ezúttal mindenkinek sikerült a télre időben felkészülnie.

Gyuricza Ferenc

Többek között ezt állítja Török János, egy egervári kft tulajdonosa, aki hosszú évek tapasztalatai alapján azt is mondja: ma már elsősorban a pénztárca szabja meg, hogy ki milyen fát vásárol. Fenti mondatával nem a tűzifa minőségére célzott, arra hívta fel a figyelmet, hogy növekszik azoknak az aránya, akik szívesebben dolgoznak a fával, csak olcsóbban tudják azt megvenni.

- Bár még mindig a tűzkész, azaz méretre vágott, felhasogatott fa a legkelendőbb, de egyre többen keresik a méteres hasítottat vagy a kuglit is - magyarázza, amikkel otthon is van még egy kis munka. - Ezt egyértelműen a pénztelenségnek tudjuk be, s az is a rosszabb anyagi körülményekre utal, hogy a legtöbben nem egy adagban szerzik be az adott télre való tüzelőt, hanem szeptembertől folyamatosan vásárolják össze a kályhába valót.

Török János azt is hozzátette, ők csak fával foglalkoznak, így a szénre és az egyéb tüzelőre nincs rálátása, de ma már amúgy sem nagyon jellemző, hogy családi háznál ezeket használnák.

Horváth Tibor (a háttérben) és Fatér Vilmos tüzifát hasogat az egervári telepén. Nem volt roham a hó miatt. Fotó: Katona Tibor

Szintén fával szolgálja ki a lakosság igényeit az a Lovásziban működő vállalkozás, melynek Süle Béla az egyik tulajdonosa. A férfi azt mondja: náluk sem tapasztalható, hogy megijedtek volna a hótól az emberek, a faluban élőkre amúgy is jellemző, hogy előre gondolkodnak, időben felkészülnek a hidegre.

- Nálunk csak kályhakész fa kapható, esetleg egyéni igényekre más módon is kiszolgálunk vevőket, de ez nem gyakori - tette hozzá. - Tavasztól őszig folyamatosan van kereslet az árunk iránt, esetleg az első hó megjelenésekor gyorsan bebiztosítják még magukat azok, akik addig nem vásárolták meg a tüzelőt, de ezekben a napokban nem volt érdeklődés a fa iránt.

Lenti egyik legnagyobb faipari vállalkozásának tulajdonos-ügyvezetője, Németh László viszont azt mondja, náluk ezekben a napokban is szerettek volna tűzifát venni, ám azt nem forgalmaznak.

- Ami kevés hulladékfa a gatterről leesik, azzal a saját fűtési igényeinket sem tudjuk kielégíteni, nemhogy még el is adjunk belőle - magyarázta Németh László. - Készítünk pelletet is, ám arra szinte a teljes kapacitásunkat lekötöttük szerződéssel, így lakossági felhasználásra abból sem tudunk sokat értékesíteni.

Németh László hozzátette még: a pellet iránt nő az érdeklődés, hiszen sokkal hatékonyabb fűtőanyag, mint a tűzifa, mintegy 98 százaléka elég, vagyis alig marad utána hamu. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a pelletnek speciális kazánra van szüksége, a régi vegyes tüzelésűekben nem használható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!