Minden napjuk ünnep

Büszkén mutatja művét Adrián. Nagy eredmény ez tőle. Mint lapunkban is olvashattak róla, a milejszegi Horváth Adrián sorsa két évvel ezelőtt vett éles fordulatot. Már ősszel ismétlődő rosszullétek gyötörték, ám többszöri vizsgálat ellenére csak a karácsony utáni napon, december 27-én derült ki a baj oka: golflabdányi rosszindulatú daganat a kisagyon. A diagnózist délelőtt az egerszegi kórházban állították fel, estére már túl volt a három és fél órás műtéten az Amerikai úti idegsebészeten, helikopterrel szállították Budapestre. Másfél hónapos Tűzoltó utcai lábadozás után Szombathelyen folytatódott a gyógyítás. Huszonöt dózis az agyra, s ugyanennyi a gerincre, ez volt a kéthónapos sugárkezelés adagja. Aztán következett a kemoterápia...

– Kéthetente mentünk, a laboreredményektől függően – idézi fel az édesanya, Horváthné Horváth Ildikó. – Nagyon megviselte, állandóan hányingere volt. Legyengült, nem tudott járni, nem beszélt, talán még haragudott is ránk, hogy ennyi fájdalmat kell átélnie. Lassan aztán erőre kapott és szépen javult – meséli. A kórházi kemoterápiát 73 hét után ez év július végén fejezték be. Addig azonban sok minden történt a három gyermeket nevelő Ildikóval és Istvánnal. Korábban rokonuk bontásra érett házában laktak. Hiába volt a patikatisztaság, nem lehetett a gyógyuláshoz szükséges körülményeket biztosítani. Ekkor jött az ötlet: gyűjtést rendeznek a család megsegítésre. Tavaly december 10-én a Mercy zenekar jótékonysági koncertet adott: a nyolc fellépőt felvonultató műsor közel kétszázezer forintot eredményezett. Valószínűleg akkor érett meg a szándék egy idősebb – inkognitóját őrző – házaspárban, hogy segít a Horváth családon: házat vesznek nekik, amit öt év alatt kell apránként kifizetniük. Tervüket tavaly épp szentestén közölték Adrián szüleivel, s február végén már beköltözhettek a 70 négyzetméteres családi házba. A nyolcéves kisfiú szeptembertől innen indult iskolába, az első osztályba, mert betegsége miatt nem tudta tanulmányait sem elkezdeni.

Adrián büszkén mutatja a füzetét. Végre már ő is járhat iskolába, s ahogy osztályfőnöke, Nauratyill Beáta elárulja, szorgalmas, lelkiismeretes, nem akar lemaradni a többiektől

– Lelkiismeretes, nem akar lemaradni a többiektől – jellemzi Nauratyill Beáta tanítónő, akire naponta embert próbáló feladat vár. A nyolcfős osztály fele halmozottan hátrányos helyzetű, a többiek is fokozott figyelmet igényelnek, így három csoportba osztva dolgoznak a lurkók.

– A négy jó képességű már önállóan olvas, a többiek szótagolva és Adrián is boldogul a betűkkel. Szépen ír, eleinte halványan előrajzoltam neki, de most már megy egyedül is. Rengeteget dolgozik, ez a füzet majdnem betelt – mutatja. – Feladattal még soha nem maradt adós, már reggel hat előtt felkel, hogy jöjjön iskolába és addig otthon se pihen, míg nem végez a leckével. Tiszta, rendezett mindene, nem szamárfüles a füzete. Nagyon áhítja a szeretetet; ezeknek a gyerekeknek kicsit az anyukájuk is vagyok. Összekovácsolódott ez a kis osztály, ha valaki lassabban halad, segítik egymást – jellemzi őket. Elárulják a kicsik azt is, Adriánnal jó társasozni, kártyázni. Más játék még nem jöhet szóba, a testnevelésből felmentették a betegsége miatt.

– Kicsit nehezebben jut előre, de amiből ő visszajött, ez is maga a csoda – fűzi hozzá Simon Zsolt igazgató, aki belátogatott a legkisebbek közé. – Az is meglepett minket, hogy alig hiányzott a betegsége ellenére. Előfordultak rosszullétek nála, de megbeszéltük kezelőorvosával, dr. Masát Péterrel, mire figyeljünk, például mit ehet meg – fűzi hozzá az igazgató. Azt is megtudom, hogy a Gárdonyi Géza és Szegi Suli három településen működik, a 144 diákból 52 vesz részt az integrációs programban. Ezzel a halmozottan hátrányos helyzetben lévőket segítik. Egyénre szabott tanulási ütemmel, fejlesztési tervvel, tanszerekkel és emellett anyagilag.

– Az iskolától kaptam én is buszbérletet, hogy Adriánt kísérhessem az iskolába. Ez napi ezer forintba kerülne – árulja el Ildikó, aki közben megérkezett a kisfiúért. Míg hazafelé tartunk az iskolából, elmondja, a felajánlásokból, gyűjtésekből közel 800 ezer forint jött össze. A Humán Európa Szövetség például 200 ezret adott, a zalaegerszegi Németh Zsuzsanna és Palkovics Klára meg zsákszám gyűjtötte a pénzt érő műanyagkupakokat. Akadt, aki pár tízezerrel segített, mint Lukács József, más munkával, jó tanáccsal. Ki kellett festeni a házat, azt anyagáron vállalta a faluban Bakter néven ismert Zarka Attila. Az elfagyott vízvezetékek cseréjére se számoltak munkadíjat.

Ildikó és István gazdálkodni is kezdett a kertjében. Anti bácsi, azaz Horváth Antal, Magdi néni: Takács Gáborné, Marika néni: Kondor Imréné, Éva néni: Fonyadt Istvánné, sorolja Ildikó, ahogy igyekszik számba venni azokat, akiktől a fogásokat elsajátították.

– Hét mázsa krumpli, rengeteg hagyma, paradicsom, paprika, cukorborsó, savanyítanivaló káposzta, meg a kukorica is megtermett a tyúkoknak, mert abból is van 27 darab – sorolja el, hogy mi mindennel hálálta meg a föld a szorgalmukat.

– Nagyon szép eredmény ez, hiszen korábban nem volt kitől tanulniuk a gazdálkodást – emeli ki Geigerné Németh Katalin, a falu szociális munkása, akit Ildikó második édesanyjának nevez. – Szerencsére mások is látják az iparkodásukat, s ha tennivaló akad a házak körül, először Istvánnak szólnak, ő meg szívesen megy dolgozni. Ezért becsülik őket az emberek – mondja.

Két éve a rémület uralta Horváthék karácsonyát, tavaly csoda történt velük. Idén megelégednek a békés, csendes szentestével, ahová szeretettel elvárják a jótevő házaspárt.

Ami addig fontos volt  
Az újságíró jegyzete

A Horváth család havonta szűk százhúszezer forintot oszthat be, ha Istvánra a szokásos elfoglaltságok mellett nem talál rá más munka. Ennyiből élnek öten. Adrián gyógyszereire még jó darabig kell költeni, bátyja, a 10 éves Krisztián és húga, a 4 éves Vivien iskolába, óvodába jár, ők is igénylik a törődést. Nem csak anyagiakban, ha nem akarják, hogy a betegség a családot is legyűrje. Eddig derekasan állták. Volt erejük hozzá, és mertek segítséget kérni, ha látták, egyedül nem megy. A fiatal pár szorgalmával alapozott meg a bizalomnak a kis faluban. Ott, ahol ma is sokra tartják, ha valaki próbál egyről a kettőre jutni. István és Ildikó megtanulta, pénzben is kifejezhető értéket jelent, ha tanul a falubeliektől, földet művelni, gazdálkodni. Ha megbecsül mindent, ami könnyebbé teheti életüket, ami hatalmas próba elé állította őket. Még három év. Ennyinek kell eltelni ahhoz, hogy elmondhassák: Adrián meggyógyult. Az orvosi protokoll szerint. Okkal bízhatunk benne, eljön ennek is az ideje, de azután se lesz egyetlen nap, amikor ne gondolnának rá, vajon legyőzték- e a kórt? Megrendítő, ha szerettünk, gyermekünk súlyos betegségével kell szembesülnünk. Félelmet, kétségbeesést, haragot válthat ki és hirtelen mindent relativizál az életünkben. Ami addig fontos volt, nem számít, ami addig megoldhatatlan gondnak tűnt, jelentéktelenné válik. Csak a következő óra és nap van, amin túl kell jutni, s minden percet a teljességében kell megélni, mert nincs elvesztegetni való idő. Így válik felbecsülhetetlen értékké az elgyötört arcon átfutó mosoly, a kis kezek ölelése, no és a szomszédok, a barátok segítsége. Belegondoltunk már, hogy mi, akik egészségesnek tudjuk magunkat, ezekkel milyen pazarlóan bánunk?