Hírek

2012.11.02. 20:38

Fagyos volt a nagykanizsai vásárcsarnok

Nagykanizsa - Bár a fűtési szezon hivatalosan már október 15-én elindult, a múlt héten a vásárcsarnokban mégis hidegek voltak a fűtőtestek. A bérlők szerint az elmúlt években szinte mindig akadt valami probléma az üzlethelyiségek fűtésével, ezért mostanra megelégelték a fagyoskodást.

Sámel József

A problémával Kovácsné Horváth Éva, az egyik emeleti üzlet bérlője kereste meg a Zalai Hírlapot. Mint elmondta: a csarnok fűtésével évek óta gondok vannak, ám felelőse soha sincs az ügynek, ráadásul anyagi kártérítést sem kapnak a bérlők.

– A vásárcsarnok társasházként működik, így a felmerülő költségeket, például a fűtés díját is közös költségként fizetjük – mondta Kovácsné Horváth Éva, aki hozzátette: a közös költség akkor sem csökkent, amikor nem volt fűtés a csarnokban, arról nem is beszélve, hogy egy fűtetlen üzletben a vendégek sem tolonganak.

A bérlők természetesen megkérdezték a közös képviselőt, miért nincs fűtés a csarnokban, ám a válasszal, miszerint elhúzódott a fűtési rendszer átalakítása, cseppet sem voltak elégedettek.

– A társasházi közösség még a nyáron döntött a fűtési rendszer átalakításáról, úgy vélem, hogy az elmúlt öt hónapban elegendő idő lett volna megoldani ezt a problémát – folytatta az üzlet bérlője, aki szerint a szomszédos kozmetikában is áldatlan állapotok uralkodtak a hideg miatt.

– Kénytelen vagyok betakarni a kuncsaftokat, nehogy megfázzanak – magyarázta Dolmányosné Balogh Éva, akinek üzletében valóban hideg volt. Próbálok fűteni a klímával, de a berendezés az emeleten van, így csak órák múlva lesz elfogadható hőmérséklet idelent. Mindez persze komoly költséget jelent, s nem tudom ki fog ezért kártalanítani.

A fűtési anomáliákkal kapcsolatban megkérdeztük a vásárcsarnok intézőbizottságának vezetőjét, Rózsás Károlyt, aki jelezte: már a múlt hét végén helyreállt a rend, a fűtés rajtuk kívülálló okok miatt nem működött.

– A közgyűlés arról döntött a nyáron, hogy a meglévő gázórát – melynek alapdíja havonta közel 150 ezer forint volt – kisebbre cserélteti – említette Rózsás Károly, aki hozzátette: a kisebb gázórát kérvényezni kellett a szolgáltatónál, majd meg kellett terveztetni az új rendszert, végül pedig engedélyeztetni azt. – Sajnos, mindez hónapokat vett igénybe. A kisebb gázórával egyébként havonta több mint 100 ezer forintot spórol majd a társasházi közösség.

Ezek is érdekelhetik