Hírek

2011.09.05. 02:25

Prófétaképző és embernevelő

Ötvenegymillió forintos uniós támogatással megvalósult integrált közösségi szolgáltató teret avattak fel szombaton Murakeresztúron, amit Balás Béla kaposvári megyés püspök áldott meg.

Horváth-Balogh Attila

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra pályázott a helyi római katolikus plébánia és nyert. A siker révén a plébánia mellett álló régi, romos raktárépületet újíthatták fel és bővíthették közösségi térré. A kívül-belül megszépült objektumban többek közt egy tágas előadóterem, eMagyarország Pont és baba-mama klub is helyet kap. Balás Béla püspök beszédében arra utalt: bízik benne, hogy a hívő közösség és a gyerekek új központja több lesz egyszerű világi intézménynél, egyfajta prófétaképzőként , embernevelőként is működhet majd.

- Talán valamiféle kisegítője lesz ez a közeli templomnak, amit már mások is nagyon jól kitaláltak, elég csak említeni Adolf Kolpingot vagy Don Bosco-t. Utóbbi százával gyűjtötte maga köré a céltalan gyerekeket és embert faragott belőlük - mondta Balás Béla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!