Hírek

2011.08.02. 07:20

Új templom épült a városrész közepén

Egy év sem kellett ahhoz, hogy felépüljön a megyeszékhely zalabesenyői városrészének új, római katolikus temploma. Mindkét szombathelyi püspök részt vesz a szombat délelőtti szentelésen.

Horváth A. Attila

- Úgy számoltunk, hogy idén, a család évében felszentelhetjük a templomot, és mivel az egyházközség, illetve a hívek hozzájárulásával az anyagiakat biztosítani tudtuk, időben be lehetett fejezni a munkát. Folyamatosan alakítottuk ki a liturgikus teret, s mostanra elkészült az oltár, az ambó és a tabernákulum is. A Szent Annát ábrázoló oltárképet várhatóan jövőre fejezi be a művész, addig a vázlatát helyezzük el a templomban - mondta el lapunknak Stróber László esperesplébános.

Körülbelül 110 négyzetméteres az a terület, ami a hívek rendelkezésére áll, az állóhelyekkel együtt pedig 120-150 embert tud befogadni az épület. Az alsó szinthez a vizesblokk mellett nagy közösségi terem tartozik, ez utóbbi kialakítása folymatban van. Ha elkészül, rendezvényeknek, összejöveteleknek ad otthont.

- A templom a városrész közepén található, az idősek is könnyen megközelíthetik, és mivel fűtéssel szerelték fel, a megfázástól sem kell félni télen - tette hozzá a plébános. Az új, Szent Anna titulusú templom felépítésére éppen azért volt szükség, mert a régi, Árpád-kori temetőkápolna dombtetőn, nehezen elérhető helyen áll, és a közösség ki is nőtte azt. Az Árpád-kori kápolna egyébként városi tulajdonú, további funckiójáról még nem született döntés.

Szent Anna búcsúnapjához kapcsolódva, szombaton délelőtt szentelik fel Zalabesenyőben az új templomot dr. Veres András szombathelyi megyés püspök és dr. Konkoly István nyugalmazott püspök jelenlétében. 10 órakor kezdődik a szentmise, amelyen a harangot, az oltárt és a szobrokat is megáldják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!