Hírek

2011.08.14. 09:20

Díjlovaglók bajnoksága Keszthelyen (képgalériával)

Az örökös díjlovagló országos bajnok Magyar Imre emlékére, születésének 100. évfordulója jegyében rendezte meg szombaton a régiós díjlovagló verseny fordulóját Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon karának lovasiskolája.

Horányi Árpád

A Szendrey-telepi pályán a díjlovasok a Talentum kupa versenyen szálltak nyeregbe, a sportesemény számos egyéb programokkal sokféle látványosságot kínált az érdeklődőknek. A lovas programokon részt vettek a ménesgazda szakos hallgatók, díjlovas bemutatót tartott Szokola Csaba válogatott versenyző, a zalai lovasoktól díjugratást is láthatott a közönség, a felsőőrsi Lovasélet Iskolából érkezők pedig szabadidomítással szerepeltek. A hazai lovas sport jeles alakjára való emlékezés ünnepe alkalmával vett rész a programon a Magyar Imre nevét viselő ceglédi díjugrató egyesület.


A versenyszámok délelőtti lebonyolítását követően avatták fel az istálló falán elhelyezett Magyar Imre emléktáblát. A losvas sport ünnepelt képviselője 1965-1970 közötti időben volt az egyetemi kar elődintézményében a lovarda vezetője.
Méltató beszédet mondott dr. Husvéth Ferenc egyetemi tanár. Sok személyes élményt is felidézve mutatta be azt az időszakot, mialatt a kiváló szakember olyan munkát végzett, amiért ma is hálás neki az egyetemi kar. Nevéhez kötődik Keszthelyen a versenyzés feltételeinek a megteremtése, a lovas képzésben résztvevő hallgatók a teljesítményeikkel országszerte vitték az akkori főiskola hírét.

Magyar Imre egész életpályájának mérföldköveit idézte fel Győrffy-Villám András, szakújságíró. Az emléktáblát a sportember leánya, Magyar Ágnes leplezte le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!