Hírek

2011.03.21. 17:48

Április végén nyit a termálfürdő Zalaszentgróton

Évek óta komoly fejtörést okoz a képviselő-testület tagjai számára a termálfürdő működtetése Zalaszentgróton. Így van ez az idén is, ráadásul kevés az idő, a létesítmény jövő hónap végén már nyit.

Sámel József

Amint megírtuk, a fürdő a téli időszakban – november közepétől – ismét zárva tartott. A legutóbbi képviselőtestületi ülésen határozták meg a komplexum idei üzemeltetésével kapcsolatos teendőket, közöttük azt, hogy a fedett rész április 22-től fogadja a vendégeket. A jó idő beköszöntével természetesen a szabadtéri részt is beüzemelik. A létszámot két műszakra 13 főben határozták meg, a teljes üzemelés során ez hárommal bővül majd. Amint elhangzott, a fürdő tavalyi üzemi tevékenységének eredményeként 1,3 millió forint volt a mínusz, szemben a 2009. évi 11,1 millióval. Ez köszönhető az energiaracionalizálásnak, valamint a közcélú munkások alkalmazásának. A bérkiadás csökkentésére idén is lehetőség nyílik a munkaügyi központ bevonásával, ám a korábbinál csak kisebb mértékben. A személyzet egy részének alkalmazását biztosítja az önkormányzat által beadott és elnyert pályázat (egy fő 8 órás, 10 fő 4 órás), a többit az üzemeltető társaságnak kell biztosítania. A fürdő naponta 10 és 19 óra között tart majd nyitva, a belépőárak, s különböző kedvezmények pedig nem változnak a tavalyiakhoz képest.


Hangsúlyosan került szóba a fürdővezető pályáztatásával kapcsolatos kiírás. Többen azon véleményüknek adtak hangot, hogy a pályáztatás során figyelembe kell venni a szakirányú képzettséget és a helyi kötődést is. Akadt, aki úgy vélte, az önkormányzatnak – a hivatalon belül – saját hatáskörén belül kellene működtetnie a fürdőt, hogy minél jobban belelássanak a létesítmény anyagi helyzetébe, lehetőségeibe. Ez ugyanis korábban nem így történt. S bár készültek kimutatások a havi eredményekről, azok nem kerültek a képviselő-testület elé. Volt képviselő, aki azt mondta, kár a régi dolgokat emlegetni, arra kell törekedni, hogy ezentúl szemmel tartsák a fürdő helyzetét, s ha szükséges, azonnal – s ne a szezon végén – be tudjanak avatkozni. Hozzátette azt is: az önkormányzatnak áldoznia kell a fürdő működtetésére.

A sikeres működéshez szükség lesz a jó időjárásra, s vendégekre, nemcsak vidékről, hanem helyből is. Ezt a törekvést talán segíti, hogy pályázati pénz felhasználásával több rendezvényt tudnak szervezni a termálfürdőben.


A büfék működését is rendezni kell
Ahogy a fürdő, úgy az önkormányzat tulajdonában lévő büfék működtetése is évente kérdéseket vet fel. Ezek közül természetesen az üzemeltetők kiléte a legfontosabb. A képviselők úgy határoztak, minél gyorsabban fel kell keresni, s minden variációt átfogva tárgyalni kell a potenciális vállalkozókkal, hogy időben nyithassák kapuikat a büfék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!