Hírek

2011.02.01. 06:05

Bér jár a munkáért

Mától hivatalosan is munkahelyként működik a nagylengyeli plébániaépületben berendezett Szent Család Szociális Központ: elindult a megváltozott munkaképességű környékbeliek rehabilitációs foglalkoztatása.

Horváth A. Attila

A decemberi átadás óta már működött a nappali ellátás az intézményben, az érintettek eddig terápiás juttatást kaptak, e hónaptól azonban munkabér illeti meg őket.

Pénteken aláírta munkaszerződését az a 30 megváltozott munkaképességű (tartósan egészségkárosodott) személy, aki a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nagylengyeli szociális központjában egyebek közt ostyasütéssel, rózsafüzér- és dísztárgy-készítéssel, szőnyegszövéssel foglalkozik, immár főállásban.

- Egy szombathelyi cég alkalmazza őket napi négy órában. Természetesen a járulékokat is fizeti utánuk a munkáltató, ami nyilván nagyon fontos körülmény mindannyiuk számára - nyilatkozta lapunknak Tuczainé Régvári Marietta, a karitász igazgatója. Mint mondta, kettős céljuk volt a program meghirdetésekor: szerették volna, hogy az egyházmegye üresen álló plébániaépületei hasznos funkciót nyerjenek, a területen élők pedig munkához jussanak.

A vállalkozás sikerének az anyagin túl pszichés hozadékai is vannak: az egészségkárosodott dolgozó önbizalma nő, újra hasznosnak érezheti magát, és családjában is másként tekinthetnek rá, hiszen pénzt hoz a házhoz.

Napi 5-6 órát töltenek a nagylengyeli, illetve a szomszédos falvakból érkezett alkalmazottak a szociális központban, a munka mellett ugyanis terápiás programokon vesznek részt, például pszichiáter foglalkozik velük. Termékeiket elsősorban Szombathelyen értékesíti a karitász, illetve a kegytárgyboltokat célozza meg a római alapanyagokból készülő egyedi rózsafüzérekkel.

Az ostyasütés is elindult, a megyés püspök pedig ígéretet tett arra, hogy a papi rekollekciók („továbbképzések”) alkalmával szorgalmazza majd a nagylengyeli beszerzést.

A karitász azt szeretné, hogy az egész egyházmegyét a Szent Család Szociális Központ láthassa el a szentmisékhez szükséges ostyával. Amint kitavaszodik, a plébánia kertjét is hasznosítják: bodzát telepítenek és a gyümölcsből készített termékek forgalmazásába kezdenek a szociális intézmény dolgozói. Emellett tervbe vették a további építkezést, a foglalkoztató bővítését, tudtuk meg végül a karitász igazgatójától.

 


● Az intézmény pályázik a Széchenyi-terv egyik programjára, amit a hátrányos helyzetûek foglalkoztatási arányainak javítására írtak ki.
● A plébánia Petrikeresztúron is rendelkezik ingatlannal, ennek kertjébe szilva- és körteültetvényt telepítenek a tervek szerint.
● Nagylengyelben aszalóüzemet létesítenek, az így tartósítandó zalai gyümölcsnek máris talált piacot az egyházmegyei karitász.
● Az egyházmegyében két mintaprojektet indított a karitász a püspökség, vállalkozók és önkormányzatok támogatásával. A Vas megyei helyszín Vásárosmiske.
● A nagylengyeli ház 9 faluból fogad dolgozókat  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!