Hírek

2010.12.20. 17:51

Hernádszentandráson szinte átsöpört a víz, s még mindig nem múlt el a veszély

Várhatóan december végéig beköltözhet öt hernádszentandrási család azokba az új otthonokba, amelyeket a júniusi árhullámban tönkrementek helyett újítottak fel. Lapcsoportunkon keresztül olvasóink is segítettek.

Tihanyi Tamás

A legrosszabb helyzetbe került családok, az öt legjobban károsodott ház tulajdonosai augusztus végén vették át a Pannon Lapok Társasága és az olvasók adományát.

Az összegyűjtött pénzt – 1 millió 363 ezer forintot – újjáépítésre fordította, fordítja az önkormányzat. A falu a figyelem és a törődés középpontjába került, amióta a Hernád június első napjaiban úgy gondolta, megbünteti Szentandrás népét. Négy napig voltak teljesen elzárva a külvilágtól. Akkora árhullám addig még soha nem vonult le a Hernádon, a korábbi legmagasabb szintet is ötven-hatvan centivel meghaladta. Ijesztő volt, szinte átsöpört a településen a víz. Az áradás által tönkretett házakban a legszegényebbek közül való roma családok éltek. Közmunkát végeznek, állásuk nincs, és teljesen képzetlenek.

– Novemberben érkeztek a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat képviselői Hernádszentandrásra, és megtekintették azt az öt ingatlant, amiket a lakhatatlanná vált házak helyett kapnak a károsult családok – számolt be a fejleményekről és a reményekről Üveges Gábor polgármester. – Az érintettek közül két család Hernádszentandráson, egy Perén, egy Ináncson, egy pedig Fáj településen kezdhet új életet. A megrongálódott házak nem maradhatnak a helyükön.

 

 

Az öt ingatlanból hármat már teljesen eltüntettek, az egyiken jelenleg is dolgoznak, és január első felében kerül majd sor az ötödik életveszélyessé vált ház lebontására. Nem meglepő az, hogy a telkek újbóli beépítését a későbbiekben már nem engedélyezik: hiszen árterületről van szó. A statikus által készített szakvélemény szerint egyébként az egy évtizeddel ezelőtt „szocpolos” konstrukcióban épült lakóingatlanok mindegyikéből hiányzott az előírt mennyiségű anyag, hiányoztak olyan munkafolyamatok, amelyek nélkül minden árhullám nélkül is életveszélyes helyzet alakulhatott volna ki.

– A Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat biztosítja a jövőt az érintett családok számára. Előbbi szervezet vásárolja a házakat, utóbbi egy térségbeli építőipari vállalkozóval végezteti el a szükséges felújítási munkálatokat – folytatta a polgármester. A beköltözés várható határideje pedig december vége.

Az 1991-ben épült körgátat az utóbbi esztendőkben rendszeresen próbára tette a Hernád. Húsz év alatt meggyengült a szerkezete, árvíz idején egyre több buzgár jelenik meg a környezetében, és egyes helyein 50–60 centiméteres szintkülönbségek, süllyedések is kialakultak. Zsiliprendszere elavult. Helyben azt remélik, hogy legfeljebb 100 millió forintos támogatásból korszerűsíthetik a mintegy 4 és fél kilométer hosszú, erősen megrongálódott szerkezetet, és a kapcsolódó meder- és csatornaszakaszokat. Szakemberek szerint is elmaradhatatlan a beavatkozás a faluban élők biztonsága érdekében, amit különösen indokol az utóbbi időszakra – és az előrejelzések szerint a jövőre is jellemző– szélsőségesen csapadékos időjárás. Valamint az, hogy a folyó alsó szakaszain épülő védművek jelentősen csökkentik majd a Hernád árterét, amely minden eddiginél nagyobb nyomást és vízszintet eredményezhet majd Hernádszentandrás határában. A veszély tehát megmaradt.




"Életképek" Hernádszentandrásról:

2010. augusztus 28.
Egy kis falu négy leghosszabb napja

2010. július 22.
Ruhaneműt és élelmiszert vittek

2010. június 10.
Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsodban

2010. június 09.
A kormány megtéríti az önkormányzatok védekezési költségeit

2010. június 07
Árvíz: eddig mintegy 90 összedőlt házról tudnak Borsodban 

2010. június 06.
Árvíz: nyolc megyében van vészhelyzet

2010. június 03.
Árvíz: mintegy 12 ezren védekeztek

2010. május 20. - 14:51
Árvíz: Apadás az Észak-Dunántúlon és Borsodban

2010. május 19
Árvíz: kritikus a helyzet a Zagyva és a Hernád mentén

2010. május 18.
Több milliárd forint az árvízkár

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!