Hírek

2010.10.12. 16:27

Menesztették a hévízi kórházigazgatót - A választás után számított a döntésre

Menesztették kedden a társaság taggyűlésén a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját. A többségi tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a kisebbségi tulajdonos hévízi önkormányzat egyhangú szavazással döntött dr. Hegedűs Lajos elküldéséről.

Sámel József

Információink szerint a volt főigazgatót nyolc hónapos felmondási idő és egy havi végkielégítés illeti meg.

Az előzményekhez tartozik, hogy a főigazgatót nyáron már megpróbálták leváltani, mondván: az elmúlt években, pályáztatások és közbeszerzések tekintetében több tisztázatlan ügy került napvilágra az intézményben, nyomozások, vizsgálatok indulta, s mindez nem „érinti jól” az intézményt. Mivel azonban a vezető menesztéséhez 76 százalékos tulajdonosi arányra lett volna szükség, s a képviselő-testület nem járult hozzá a döntéshez, dr. Hegedűs Lajos maradt a főigazgató. Az új képviselő-testület megalakulását követően hétfőn zárt ülésen döntött arról, hogy többségi tulajdonos korábbi álláspontját tartja meghatározónak, vagyis a korábbi indokok alapján támogatják a távozását.

- Az MNV Zrt. kereste meg újra az önkormányzatot, az új képviselő-testületet, hogy továbbra is fenntartják korábbi, a főigazgató menesztésével kapcsolatos álláspontjukat, indítványukat – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere, érdeklődésünkre hozzáfűzve: személyeskedésről nem volt szó.

- A testület egy képviselő kivételével megszavazta a főigazgató menesztését, a döntést ő képviselte a társaság taggyűlésén – folytatta. - A többségi és kisebbségi tulajdonos egy úton jár, a cél közös: megragadni azokat a fejlesztési lehetőségeket, melyek az elmúlt időszakban elmaradtak, s a pályázatot, amit hanyagság, oda nem figyelés miatt visszavontak. Tisztázni kell a folyamatban lévő ügyeket, s minden téren rendbetenni a gyógyfürdővel kapcsolatos dolgokat.
 

Dr. Hegedűs Lajos érdeklődésünkre azt mondta: az előzmények, majd az önkormányzati változások után számított a döntésre.
- Mivel az újonnan megválasztott képviselő-testületbe bekerült a négy személy, akik korábban a rendőrségi feljelentést tette, nyilvánvaló volt a döntés – tette hozzá. – Pályázati úton választottak meg 2007-ben, s szerződésem 2012. február végéig szólt. Tegnap átadták a rendes felmondásomat, az azonnali hatályú leváltásról szóló döntést nem kellett indokolniuk a tulajdonosoknak és a felügyelő bizottságnak. Azt egyelőre nem tudom pontosan, hogy az MNV Zrt. milyen feltételekkel „küld el”, annak ismeretében, s jogászokkal való konzultációk után döntök majd a hogyan továbbról.
 
A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé öt évre dr. Kvarda Attilát, a keszthelyi Városi Kórház főigazgatóját nevezték ki a keddi taggyűlésen.

Az előzményekről a kapcsolt anyagokban olvashat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!