Hírek

2010.09.01. 06:14

Ne váltsuk forintra hitelünket!

Kedd reggel történelmi csúcsra, 220 forint fölé emelkedett a svájci frank árfolyama. Az alpesi devizában eladósodottak aggódva figyelik az árfolyamváltozást.

Varga Lívia

Bár a folytatás továbbra is kétesélyes, az MKB Bank vezető elemzője, Kondrát Zsolt szerint, amennyiben nem romlik tovább a nemzetközi befektetői hangulat, Magyarország pedig a következő évben is tartja a költségvetési hiányt, nem valószínű, hogy a svájci frank árfolyama meghaladja a 230 forintos szintet.

Az elmúlt hetekben az euró árfolyama 276-291 forint között ingadozott. A jelenlegi árfolyamszintekre volt már példa az elmúlt hónapokban is, Kondrát Zsolt szerint tehát nem nevezhető drasztikusnak a forint jelenlegi gyengélkedése.

- Az euró-forint viszonylatban a mostani árfolyamgyengülés oka, hogy elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, és ez hatással van a régióra, s így hazánkra is - fogalmaz a szakember. - Már az év első felében is látszott, hogy a második félév bizonytalan a világgazdaság szempontjából, s az elmúlt hónapok történései a rossz forgatókönyvet támasztották alá, így felerősödött a félelem, hogy újabb recesszió, esetleg defláció következik.

Magyarország esetében fokozza a bizonytalanságot, hogy egyelőre nem tudni, a kormányzat milyen gazdaságpolitikát folytat majd az elkövetkezendő esztendőkben, s hogy lesz-e újabb hitelmegállapodás az IMF-fel. Ennek tudható be, hogy a régiós devizáknál a forint mindkét irányba szélesebb mozgásokat ír le.

Más a helyzet a forint-svájci frank esetében, hazai fizetőeszközünk gyengülése mellett ugyanis az alpesi deviza önmagában is erősödik az euróhoz képest, így itt a forint-euró viszonylatnál nagyobb volt a leértékelődés.

- A svájci frank menedékdeviza a befektetők számára. Ha megijednek, frankot vásárolnak, amitől az erősödik, s ehhez járul még hozzá, hogy az elmúlt hónapokban a svájci jegybank az inflációs kockázatok elkerülése végett hagyta erősödni a frankot - mondja az elemző, aki azt valószínűsíti, a további erősödés erőteljesen lelassul majd, s 1,27-1,28 körül megállhat az euró-svájci frank keresztárfolyam, ami a frank-forint viszonylatában 230 forintos árfolyamcsúcsot jelent - ha nem romlik tovább a nemzetközi hangulat, s ha megállapodunk az EU-val, és lesz egy olyan gazdaságpolitikai program, amivel tartani tudjuk a hiányt.

Persze ez még nem oldja meg a svájci frankban eladósodottak problémáit, akik előtt továbbra is ott a kérdés: mit tegyek a hitelemmel. Átváltsam forintra, vagy várjak türelemmel? Pénzügyi szakemberek mindenképpen a kivárást tanácsolják, hisz a forintra való átváltással az adós csak realizálná az árfolyamveszteséget, ráadásul, mint Kondrát Zsolt szavaiból kiderült: a továbbiakban valószínűleg nem folytatódik az alpesi deviza drasztikus erősödése.

- Ha a gazdaságpolitikai döntéshozók nem törődnének az árfolyamgyengüléssel, az komoly recessziós hatással járna hazánkban, s ez senkinek nem érdeke, így egy esetleges drasztikus gyengülésre nagy valószínűséggel reagálnak majd - teszi hozzá az elemző, megjegyezve: míg a kormányzat indirekt módon, a jegybank közvetlenül is képes beavatkozni a forint árfolyamának alakulásába.

Hivatalos adatok
● A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint kedden az euró hivatalos árfolyama 287,26 forint volt, a történelmi csúcsot, 316 forintot, tavaly márciusban érte el
● Egy svájci frank kedden a hivatalos adatok szerint 222,44 forintot ért
● Az MNB kamatemelés és intervenció révén közvetlenül képes befolyásolni a forint árfolyamát
● A kormány hiteles kormányprogram révén, s az adósságszint csökkentésével járulhat hozzá a stabilitáshoz 

OLDALTÖRÉS: Korrigált a forint árfolyama

Korrigált a forint árfolyama

Kedd délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit a forint. Délután negyed ötkor az eurót 285,71 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 283,37 forinttal. Kedden a forint egészen 287,75 forintos euró jegyzésig gyengült. A dollárt 224,43 forinton jegyezték 1,2742 dolláros euró árfolyam mellett. Az eurót 1,2900 svájci frankon is jegyezték, ami a valaha elért leggyengébb árfolyama. A forinttal szemben 222,79-es jegyzésen állította be árfolyamrekordját a svájci frank. A svájci frankot délután negyed ötkor 220,69 forinton jegyezték, míg hétfőn délután négy órakor 218,02 forinton. A kereskedők szerint a folyamatok nemzetközi hatásokat tükröznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!