2010.08.17. 02:28
Angol kurzus amerikaiakkal
Két turnusban szervezték meg immár hagyományosan azt az angol nyelvi diáktábort Keszthelyen, amelyben amerikai vendégoktatók segítségével csiszolhatják tudásukat a résztvevők.
A résztvevők helyi illetve környékbeli fiatalok, a tudásszint szerint 3 csoportban folyik a nyelvi képzés. Az elmúlt héten zajlott kurzusra héten az árvíz sújtotta Edelényből is fogadtak 20 angolul tanuló diákot. A turnusok bográcsos vacsorával zárulnak.
A szálláshelyet a középiskola kollégiuma biztosítja. Az Amerikából érkezett 11 fő az oktatáson túl is részt vesz a város életében. A tábor vezetője, Márki Péter elmondta, hogy a szociális szférában nyújtanak segítséget, bekapcsolódnak az önkormányzati fenntartású idősek otthona munkájába, a napi feladatok ellátásában vesznek részt, a ott dolgozók irányításával.