Hírek

2010.07.27. 06:09

Indián táborlakók

Kiásták a csatabárdot a Szent Gróth termálfürdőben táborozó indiánok, ottjártunkkor harci díszekkel az arcukon éppen a fegyverforgatást , az íjászatot gyakorolták.

Sámel József

 A harci zenére a gyerekek összekapták magukat, és sorakoztak, még akkor is, ha éppen felhőtlenül élvezték a hűsítő vizet. Persze tudták, program várja őket.

- Az íjászat a kedvencem, itt tanultam meg az alapokat - mesélte a pakodi Merse Lackó, hozzátéve: gyakorolnia még kell, a céltábla közepébe ugyanis még nem talált bele.

- Bevallom, a fürdés, a csúszdázás a legjobb, a túra nekem kicsit nehéznek bizonyult, sok volt a domb - tette hozzá a budapesti Harsányi Laura, elárulva: a nagyszülei Zalaszentgróton élnek, így került a táborba. Pontosan úgy, mint unokatestvére, a szintén a fővárosban lakó Fűzfa Eszter. Ő a sportokat értékelte a legjobbnak.

- Az akadályversenyt megnyertem, s örültem, hogy úszhattam. Nyár elején már voltam egy sporttáborban, de itt változatosabb a program - tette hozzá, ahogy azt is: jön jövőre is.

A zalaszentgróti Sztahó Franciska tavaly is lakója volt a tábornak, az élmények késztették arra, hogy újra jelentkezzen.

- Sok az érdekes foglalkozás, s lehet barátkozni. Mindez pedig nagyon jó.

Többen közülük úgy döntöttek, a második héten is maradnak...


Kettő helyett három turnus indul(t)

Bognár Tamás, a Szent Gróth termálfürdő vezetője elmondta: tavaly egy tábort terveztek, kettő lett belőle. Idén a kettő helyett hármat indítanak. Lehetne persze ennél több is, hiszen az érdeklődés óriási, ám az erejükből ennyire futja. Az biztos, hogy a térségben sok gyermek kapott az alkalmon, s a látottak szerint nem is csalódtak. Ezek szerint jövőre négy táborral kell számolni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!