Hírek

2010.04.27. 18:00

Magasabb gát kellene - ha megismétlődne ’72-es ár, kevés lenne, ami van

A megváltozott körülményekhez igazítaná a Mura menti árvízvédelmi töltések magasságát és szélességét a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A projekt tervei már készülnek, a megvalósítás azonban várhatóan évekig tart majd.

Szalabán Attila


Az utóbbi években számos árvízi rekord dőlt meg Magyarországon, a csúcsokhoz közeli eredményeket produkált a Mura is. A dél-zalai határfolyó 1972-ben 514 centiméteren tetőzött, ettől alig 5 centiméterrel maradt el a 2005-ös árvízkor mért érték.

- Négy évtizeddel ezelőtt jóval nagyobb vízhozam mellett produkálta a rekord vízmagasságot a folyó, most annak a víztömegnek csak nagyjából a kétharmada érkezett  - magyarázta Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.  - Magyarán szólva, ha ugyanakkora lenne egy áradáskor a vízhozam, mint 1972-ben, akkor egy méterrel magasabb lenne a vízállás. Ez pedig azt jelentené, hogy a folyó átlépné a gátakat, a töltések ehhez nem elég magasak.

Az igazgatóság a probléma megoldása érdekében egy nagy léptékű projektet dolgozott ki: a Mura szinte teljes zalai szakaszán megemelnék az árvízvédelmi töltések magasságát, azzal párhuzamosan szélesítenék is azokat. A beruházás költségeit 2,5 milliárd forintra becsülik a szakemberek.

-  Jelenleg a tervezési szakaszban járunk, mintegy 150 millió forint költséggel készíttetjük el a szükséges dokumentumokat   - tette hozzá Nádor István. - A konkrét kivitelezés 2012-től kezdődhet, s annak során lesz, ahol speciális beavatkozást is végre kell majd hajtanunk.

A munkálatok mintegy 2 esztendő alatt fejeződnek be az elképzelések szerint. A beruházás költségeit 90 százalékban az Európai Unió, 10 százalékban pedig a magyar állam fedezi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!