Hírek

2009.12.31. 05:29

Tóparti buli - Hévízen már szilvesztereztek...

Előszilveszteri hangulatban tölthették a szerda délutánt a tófürdőre látogatók az immár harmadszor rendezett városi - reumakórházi közös óévbúcsúztatón.

Horányi Árpád

- A kórházi személyzet és a kezeltek, valamint a város lakosságának, vezetésének és vendégkörének a közös találkozója ez - mondta a programról Pugner Ilona, a rendezvény szervezője.

Három évvel ezelőtti kezdeményezésük vált immár hagyománnyá.  A meghívott együttessel Hévíznek régi kapcsolata van, fellépésük is egy jelentős vonzereje ennek az eseménynek.

- Ezzel is szeretnénk a vendéglátásunkat népszerűsíteni, s közös programot adni betegeinknek, turistáknak, helybelieknek egyaránt, alkalmat teremteni az év végi koccintásra, még mielőtt ki-ki belevetné magát a saját szilveszteri szórakozásába - tette hozzá dr. Hegedűs Lajos, a reumakórház igazgatója.

Vértes Árpád polgármester a helyszíni rádiós kívánságműsoron keresztül tolmácsolta újévi gondolatait.

A színpadon a 20 esztendős múltjával hazánkban és külföldön is jól ismert zenekar széles repertoárból összeválogatott zenéje nem csak a fülekig, hanem a lábakig is elértek: volt tánc, taps, jókedv. Sajátos hangszerelés, egyedi hangzás, show jellegű előadás hozta a fergeteges ünneplést.

Filmzenékkel, örökzöld slágerekkel, mexikói dallamokkal, lassú és bohém számokkal ontották a muzsikát a fúvósok. A prímet harsonán vitte a zenekar vezetője, Sörfőző Zoltán, trombitán Horváth Zoltán és Hammer Gábor, tubán Maronics Zsolt, kürtön Pétersz Árpád, a dobokon Péter Zoltán játékával szólaltak meg a zenei blokkok, törekedve minden muzikális igény kielégítésére. A műsorban felcsendült a Jó reggelt Vietnam című film egyik sikerdala: a Jól érzem magam, megidézték a jazz aranykorát, elhangzottak bohém rapszódiák, polkák.

Az együttes bemutatta, hogy képesek zenéjüket a mdenkori alkalomhoz igazítani, így hát természetesen szilveszterre is. Ahogy ilyen sokszínű koncertprogramokra mindig, most is kiegészült az együttes Pozsgai Tamás gitárjátékával. Megadták a programot hét végére is: Sej-haj Rozi, vasárnap kirándulunk...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!