Hírek

2009.11.27. 10:27

Úti- és telefonköltség, vagy lelépési pénz ?

Vajda László kisebbségi tanácsnok, megyei cigány önkormányzati képviselő úgy látja: elkeserítő színjáték, ami a megyei CKÖ-ben zajlik, s a testület élén is csak formálisan történt változás.

Horváth A. Attila

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Vajda László elmondta: közel 5 hónap kihagyás után tudta megtartani ülését a megyei cigány kisebbségi önkormányzat november 23-án. Hozzátette: Bogdán István elnök, miután elveszítette a bizalmat, nem hívta össze a testületet, az október és november elejére meghirdetett ülés pedig határozatképtelen volt, mivel az EURIFE-delegálta tagok nem akarták feloszlatni az önkormányzatot, ezért el sem mentek az ülésekre.

- November 23-án az EURIFE tagjai (egy Lungo dromos képviselő támogatásával) 200 ezer forintos költségtérítést szavaztak meg a 100 ezer forint elsikkasztásával vádolt Bogdán István elnöknek, azzal a céllal, hogy ebből visszafizethesse az el nem számolt összeget. Kérdésként merül fel, hogy a további 100 ezer forintra mivel szolgált rá Bogdán István. A válasz: ez volt lemondásának ára, a lelépési pénz - fogalmazott Vajda László, aki szerint Bogdán István nem végzett érdemi munkát a CKÖ vezetőjeként. Megjegyezte: miután a képviselők többsége megválasztotta az új elnököt, a működésképtelen pénzügyi bizottságot is újjáalakították, s ennek alelnöke Bogdán István lett.

A személyét érintő állítások miatt reagálásra kértük Bogdán Istvánt.

- Visszautasítom, hogy lelépési pénzt vettem volna fel, ez Vajda László agyszüleménye. Elnökként jelentős úti- és telefonköltségeim keletkeztek ebben az évben, a megszavazott 200 ezer forint ezt fedezi - válaszolta Bogdán István, hozzátéve: ezzel az ellene folytatott nyomozás is okafogyottá válik majd.

- Az utolsó határozatképtelen ülésen jeleztem Vajda Lászlónak, hogy hívja össze a Lungo Drom-frakciót, mert be szerettem volna jelenteni, hogy önhibámon kívül nem tudok elszámolni a felvett összeggel. Én tehát tisztázni kívántam a helyzetet - jegyezte meg a volt elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!