Hírek

2008.05.26. 02:29

Ballonnal repültük át a Balatont

Balaton - A gellénházi Zala-Zola Hőlégballon Szabadidő- és Sportegyesület invitálásának eleget téve lapunk három napot is eltöltött az ötödik alkalommal megrendezett Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Versenyen.

Tódor Tamás

A múlt héten saját magam is megtapasztalhattam, miért tartják a gyakorlott pilóták és navigátorok türelemjátéknak a hőlégballonozást. Eme sport nem csak arról szól, hogy beugrunk a kupolával felszerelt kosárba, és élvezzük az éteri magasságot - azt is el kell tudni viselni, ha az időjárás nem engedi a felszállást. No de ekkor sincs baj, hiszen a versenyzők tartalmasan kitöltik a várakozási időt is: régi sztorik ecsetelésével, technikai kérdések megbeszélésével, a várható meteorológiai adatok firtatásával, kirándulással, bulizással vagy éppen pihenéssel - ezek ugyanúgy a bajnokság részét képezik, mint amikor a szereplőknek feladatot kell teljesíteniük fent. Ott, ahol megszűnik az idő, és nem marad más, mint a végtelen tér a szélrózsa minden irányában.

Kedd, délelőtt: a gellénházi Zala-Zola Hőlégballon Sportegyesület tagjaival, Juhász Zoltán pilótával és Bónus Gyöngyi navigátorral indulok útnak. Jókedvben és várakozásban nincs hiány, ám olyan zord időjárás fogad bennünket a szállás helyszínén, a siófoki Ezüstparton, hogy lehetetlenné válik az aznapi felszállás. Azonban a sötét felhők és az erős szél sem tudja megakadályozni, hogy alaposan áttanulmányozzuk a versenytérképet. Tekintetünkkel elsősorban a piros karikával (úgynevezett PZ pontokkal) jelölt területekre fókuszálunk, hiszen tisztában kell lennünk a tiltott zónákkal, ahol nem kísérelhetjük meg a leszállást - senki sem örülne, ha a hőlégballon transzformátor-állomással, netalán robbanószergyárral találkozna . Azért meg pontlevonás jár, ha a kupolás repülő 500 lábnál közelebb repül bármilyen haszonállathoz. Sidlovics László, a keszthelyi Hőlégballon Klub pilótája megjegyzi, hogy ő már szedett levelet a kosárból kihajolva egy fa tetejéről, én meg annak örülök, hogy megyénket két csoport is képviseli az V. Balaton-átrepülő versenyen, melyen 17 csapat vesz részt - a magyarok mellett osztrák, angol, lengyel, szlovák és szlovén versenyzők is ringbe, azaz hogy kosárba szállnak.

Szerdán, hajnalok hajnalán kelünk, ugyanis 5.30-kor kezdődik a reggeli briefing - a versenyfeladatok és a teendők kihirdetése. Olyan erős szél fúj bennünket a megbeszélés helyszínére, hogy még én is érzem: ebből nemhogy repülés, de felszállás sem lesz. A jóslat beigazolódik, ezért a Zala-Zola csapattal Tihany felé vesszük az irányt autóval, hogy ne csak a Balaton déli partját tiszteljük meg jelenlétünkkel. A félszigeten észreveszem, hogy Zoltán egyik szeme folyamatosan az égboltot kémleli, amit a pilóta nem hagy magyarázat nélkül:

- Aki egyszer már repült ballonal, az többé már nem is szabadul a magasság élményétől; annak ellenére sem, hogy felszállás csak a kora reggeli és a késő délutáni órákban megengedett. Mivel az időjárás az úr, a ballonozók úgy örülnek az optimális időjárásnak, mint a sivatagi vándor egy pohár édesviznek.

Igen ám, csakhogy hiába írunk májust, ha az időjárás még az áprilisinál is szeszélyesebb. Ezért fordul elő, hogy noha a délután alkalmasnak ígérkezik egy versenyfeladatra, csak a legvakmerőbbek mernek felszállni Siófoktól délre, Ádánd közelében, a hirtelen feltámadt szélvészben. Az egyik csapat kupoláját oldalt felhasítja egy száraz fa ága, többen pedig visszaengedik a ballont a földre, mondván: nem kockáztatnak. Tudnék cifrákat mondani az időjárásra, de megtartom magamnak, s próbálom a türelem erényét gyakorolni. Igaz, ekkor még nem sejtem, hogy másnap reggel és délután egy-egy órácskát a levegőben töltök majd.

Az a gáz, ha nincs gáz - kelt fel csütörtök hajnalban Bónus Gyöngyi a ballonozók egyik aranyszabályával . Hát igen: egy palacknyi propán-bután gáz fél-egy órányi útra elegendő, a kosárban pedig mindössze négynek jut hely. Mire kocsival a felszállás helyszínére érkezünk, már egyebeket is megtudok: a szakszi a pilóta szakszolgálati engedélyét jelenti; a marker az a jelzőszalag, amit a hőlégballonból kell kidobni; a cumulus pedig nem más mint a gomolyfelhő. Szerencsére utóbbiból nincs az égbolton, így bátran nekiveselkedünk a kupola felállításának Balatonszabadi közelében: fizikaliag megterhelő fél óra következik, ám a fokozott várakozás mindannyiunknak erőt ad. Segítségünkre van két observer (pontozóbíró), az orosházi Horváth Ádám és az Oroszországból érkezett Diana Jana Nasonova is. Utóbbi velünk tart a fellegekbe , míg a főiskolás fiú a sofőrrel marad a kísérőautóban, hogy GPS és térkép segítségével megtalálják a leszállás helyszínét, amelyet landolás után közöl velük a navigátor, hiszen a ballon startolásakor sosem ismert a végcél.

A versenyfeladat egyszerűnek hangzik, ám nem könnyű: az ádándi focipályán bejelölt hatalmas kereszt 100 méteres körzetében, majd azt követően 1-9 kilomtéres távolságban, egy útkereszteződésnél kell ledobni a fehér, illetve sárga színű markereket. Bónus Gyöngyi ügyes dobása pontokat ér, hiszen a fehér jelzőszalag a kereszt közelében landol. Néhány perccel később a sárga marker egy sertéstelep melletti földúton végzi pályafutását - de nem hagyhatjuk ott, hiszen ha anélkül térünk vissza a bázisra, akkor büntetés jár. A landolás pillanatai egyenesen élményszámba mennek: a pilóta kiválasztja az alkalmas helyet (általában egy rétet vagye egy tisztást) és megkezdi az ereszkedést, utasai pedig a kosár falán található köteleket megmarkolva, guggoló pózban várják az érkezést.

A földet érés után visszakocsikázunk a telephez, ahol a vezető engedélyét kérve Janával közelítünk a sárga jelzőszalaghoz, kísérőül néhány tehén szegődik, akiket az observer lelkesen fényképez, ami nem is csoda, hiszen hazájában mezőgazdasági újságíróként dolgozik. Mindez ugyan nem akadályozza meg őt abban, hogy finnyásan húzza ki a megtalált markert onnan, ahová esett - a trágyaléből. A szabály szerint ugyanis a pontozóbírónak kell megérintenie először a szalagot, de utána már átadhatja bárkinek. Jana engem kér meg angolul, hogy hozzam neki a markert, s én - úriember-módra - magyarul sem utasítom vissza.

Csütörtök délután már minden versenyző extázisban futkorászik, hiszen egy közepes dél-délnyugati szél csapja nekünk a tutit, ami nem árt, főleg ha át akarjuk repülni a Balatont hőlégballonnal. A felfokozott idegállapot érthető, hiszen a tavalyi verseny idején a tervezett tízből négyszer tudtak a ballonosok felszállni, de egyszer sem volt olyan a széljárás, hogy át is szeljék a magyar tengert.

Az északi parton, Balatonfüred közelében csoportos felszállásban van részem gyönyörködni, majd Juhász Zoltán hamarosan 2200 méteres magasságba repíti a navigátort és engem. Fent hidegebb van ugyan, de a nyugalom megfizethetetlen: a víztükör, a lenyugodni készülő nap fénye és a havas hegycsúcsnak tűnő távoli felhő sajátos nászának vagyunk tanúi - ebből a régióból még a Tihanyi-félsziget is elfér a tenyeremben, nemkülönben a kőröshegyi viadukt. Zamárditól délre, Jabapuszta közelében történő landolásunk előtt még elgondolkozom: itt, fent eltűnik minden gond és búbánat, s nem marad más, mint a belefeledkezés azon rejtelmekbe, amelyet csak felülről mutat meg a természet. 


Tekintse meg 2200 méter magasságból a Balatont! Képgaléria itt!

Ezek is érdekelhetik