Hírek

2007.06.26. 02:24

Felnőtten értek

Nagykanizsa - Hatvanhat diák vizsgázott öt napon át a Cigány Kisebb- ségi Önkormányzat és a Zsigmondy szak- képző iskola közös felnőttképző program- jában. A többség siker- rel vette az akadályokat és tegnap megkapta érettségi bizonyítványát.

Zalai Hírlap

A Bogdán János közösségi házban rendezett ünnepségen Suhai Zsolt, a képzés vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, felnőttképzésben részt venni nem egyszerű dolog, a diáktól sok lemondást és erőfeszítést követel, illetve segítő családi hátteret is feltételez, de az idei példa ismét azt mutatja, hogy a dolog - mely 2001 óta zaj-lik a Zsigmondy és a CKÖ együttműködésében - életrevaló.

Az vizsgabizottság elnöke, Tölgyesné Kovács Katalin a diákok határtalan bizonyítási vágyát emelte ki, melyet akár további tanulmányok során is kamatoztathatnak. Vagy Mérksz Andor Zsigmondy-igazgató megközelítésében:

- Önök most csúcson vannak. Egy ember ugyanis általában az érettségi napjaiban van élete során a legnagyobb általános műveltség birtokában.

- Persze, ha nem használják, ez napról napra kopik, de aki a jobb munkahely vagy jobb fizetés érdekében újabb tanulmányokra vállalkozik, akár még magasabb szintre is tornázhatja magát.

A diákok (az induláskor az évfolyamon százhúszan voltak, de sajnos elég nagy volta lemorzsolódás) szóval, virágokkal és kisebb ajándékokkal köszönték meg eztán a tanárok kétéves munkáját, majd megkapták a bizonyítványokat. Különböző tantárgyi teljesítményért 19 dicséret is elhangzott - akadt, aki ezek közül többet is bezsebelt.

A zárszóban pedig kiemelték azt is: a felnőttképző együttműködés folytatódik. Tizenkilenc dicséret is elhangzott - akadt, aki ezek közül többet is bezsebelt

Ezek is érdekelhetik