Hírek

2007.05.02. 02:29

Falurész a fák között

Becsvölgye - A falu kereseszegi részében valaha közel négyszázan éltek, ma mindössze két állandó lakosa van a mesebeli tájnak. Telek- és háztulajdonos persze jóval több akad itt és a szomszédos Gödörhegyen is. Életüket megkönnyítené egy minden időben járható út.

Zalai Hírlap

Még 1890 tavaszán történt. A három kunyhóból álló kis faluba új jövevények érkeztek. Nagyapámék voltak az új jövevények, köztük apám is. A Vas megyei Kemeneshőgyészről jöttek. Hogy mi módon találtak ide, az jelenleg is titok... - áll Farkas József Kereseszegről szóló jegyzeteiben. A nyugdíjas férfi már régóta Zalaegerszegen él, ám szülőföldje történetírásra, versírásra is ösztönözte. - Ott születtem, ott gyerekeskedtem, 28 éves koromig éltem Kereseszegen. Fiatal voltam, muzsikusként dolgoztam, így sokfelé jártam. Érthető módon szívesen emlékszik az ember erre az időszakra. Minden ősszel visszamegyek, édesanyám ott van eltemetve...

Az valóban rejtély, miként sikerült felfedezni a szomszédos megyéből a Becsvölgyéhez tartozó településrészt, hiszen dombok, fák és bokrok rejtik. Autóval megközelíteni nem egyszerű, a terepjáró számára is kihívást jelent, pedig száraz időben kerekedtünk fel. Két tervező is velünk egy időben indult útnak, hogy bejárja a nyomvonalat, melynek rendbetétele sokak problémáját megoldaná, nem szólva arról, hogy bizony a környék turizmusának is jót tenne.

- Gyöngyörű természeti környezet, de sokszor lehetetlen a közlekedés, így egyre többen elhanyagolják a szőlőművelést, elhagyják a gyümölcsösöket, a pincéket - magyarázta a néhány órára idegenvezetővé vált becsvölgyei polgármester, Magai Ágota. Kislengyelből először ugyanis a kissé ellentmondásos névvel illetett Gödörhegyre érkeztünk, ahol vagy száz tulajdonos birtokol földet. Némely telek gondos kezek munkájának lenyomatát őrzi, másutt már a gyom uralja az egykori értékeket. Időközben megváltunk a négykerekűtől és a hegygerincen bandukolva értünk Kereseszegre. - Most ugyan csak két lakója van, de vásároltak és vásárolnának is még területeket. Igaz azok, akiknek van, nem nagyon adják el, mert bíznak benne, hogy egyszer, ha rendeződnek az útviszonyok, visszatérhetnek. Csendes hely, nincs átmenő forgalom, ideális a pihenéshez, az alkotáshoz.

A hegy és a falurész határá-hoz közeli temetőben a síremlékekre helyezett mécsesek jelzik, a hozzátartozók őrzik az ott nyugvók emlékét. A feliratok szerint Kereseszegben 25 éve volt utoljára temetés.

Lépteink halk neszén kívül csak a madarak hangja hallatszik, a bokrok között egy cica oson. Aztán feltűnik az első ház, a rendezett porta, majd a következő, emitt-amott pedig virágzó orgonabokrok mutatják az egykori épületek helyét. Mint megtudtam, az illatos növényt mindig a kert sarkába ültették. Az udvarokon kutak állnak, víz és gáz itt nincs, viszont villany és telefon van. Némelyik ösvény egy-egy pajtához, régen szebb napokat látott családi házhoz vezet.

Az egyik épületnél mozgolódást hallottunk, Kustán Sanyi bácsi éppen fát fűrészelt az udvaron. Rendre akad látogatója, az érkezők szívesen hallgatják múltbéli történeteit. Kereseszeg másik lakójával valamivel odébb találkoztunk.

- Nem vágyom el innen, jó ez, ahogy van - fogalmazott tömören.

Szó mi szó, házánál csodás látvány tárult elénk: hatalmas zöldellő rét és erdő. Lassanként Vörösszegbe értünk, ide, a lovardához vezet a mezőgazdasági, illetve településrészeket összekötő út.

- Ahhoz, hogy megcsináltassuk, a vízelvezetést is meg kell oldanunk, egyéb tennivalók is akadnak, tehát óriási beruházásról van szó. Százmillióba biztos belekerülne - mondta a polgármester, hozzátéve, természetesen pályázatok révén kívánják megszerezni a szükséges összeget. - Fontos lenne, hogy ne legyen elzárt rész. Kereseszeg, Vörösszeg, Barabás-szeg, Pajzsszeg, Vargaszeg, Kislengyel és Salomfa is Becsvölgyéhez tartozik, és minden falurészhez kapcsolódik hegy is. Az összterület 21,4 négyzetkilométer. A szám ugyan nem sokat mond, de ez egy birodalom. Hét településrész, a hét egy-egy napjára. Ezt tartalommal és programmal is meg lehetne tölteni. Egyesületünknek van egy túraútvonalas pályázata, szeretnénk kiadni egy füzetet, melyben benne van, hol milyen érdekességet, látnivalót talál az idelátogató. Ebből kiderülne például, hogy a kétszáz éves Rákóczi-tölgyhöz mennyi idő alatt lehet eljutni, hol van az úgynevezett Sólik a forrással, hogy van kulcsos házunk Kislengyelben... Ha valaki érkezik, tudnia kell, mi várja. Másrészt a helyi fiatalok sincsenek tisztában ezekkel az értékekkel. Magam is kisgyermekként jártam Kereseszegben, aztán legközelebb már csak felnőtt fejjel kerültem ide. Akkor jöttem rá, hogy szép a mi falunk, de soha olyan szépnek nem láttam a református templomot, mint onnan...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!