Hírek

2006.09.23. 02:26

Javítanivalók a közbiztonságon

Pacsa - Több felújított utca, a nemrég elkészült hegyi út, a csatornázás teljessé tétele és a József Attila utcai játszótér korszerűsítése is jól mutatja Pacsa fejlődését, léteznek azonban negatív jelenségek is. A falu egyik legnagyobb problémája a térségi összehasonlításban kedvezőtlen közbiztonsági helyzet.

Mórocz Zsolt

Közbiztonsági kérdésekben szinte valamennyi megszólított járókelő személyesen érintett: egyikük a hegyi pince feltöréséről mesélt, a másik arra panaszkodott, hogy szemtanúja volt, amint a háza elől ellopták a biciklijét, de nem mert szólni, mert az elkövetők túl sokan voltak. Hallottunk fémgyűjtőkről, akik nem átallották lebontani az új ravatalozó ereszcsatornáját... Zalaegerszeg rendőrkapitányát megkértük, értékelje a pacsai bűnügyi helyzetet.

- A kapitányság egésze szempontjából kirívónak mondható, de semmiképpen sem tragikus - fogalmazott Kámán János, majd hozzátette: ha a lakosság szociális helyzetét tekintve hasonló összetételű Zalakomárral vetjük össze Pacsa közbiztonságát, akkor az utóbbi településről sokkal kedvezőbb képet alkothatunk.

A statisztika egyébként azt mutatja, hogy Pacsán stagnál a bűncselekmények száma. Tavaly 93 eset történt a településen és a bűnügyi körzetéhez tartozó Szentpéterúron. Kiss Viktor, a helyi rendőrőrs parancsnoka ugyanakkor megerősítette, hogy a működési területükön lévő négy körzet közül a pacsai a legfertőzöttebb, ahol jellemzően kisebb súlyú vagyon elleni cselekményeket, például lopást és betöréses lopást követnek el. A körzetközpont, Pacsa nagyobb biztonságban van, mint Pacsatüttős és Szentpéterúr, a bűncselekmények többsége az utóbbi két helyszínen fordul elő.

A rendőrőrs folyamatos járőrözéssel, látható utcai jelenléttel igyekszik megelőzni a bűncselekmények elkövetését. A járőrözés miatt előfordul, hogy az őrsöt zárva találják, akik bejelentést akarnak tenni. Ebben az esetben a zalaegerszegi ügyeletet kell tárcsázni, tanácsolta Kiss Viktor. Tény azonban, hogy a parancsnokot is beleszámítva mindössze kilenc fős rendőri szervezettel nem lehet biztosítani a 24 órás jelenlétet a faluban. Hiába szorgalmazta Henczi Zoltán polgármester több alkalommal az őrs létszámának növelését, a zalaegerszegi rendőrkapitányság nem tudott eleget tenni a kérésnek. Kámán János lapunknak elmondta: természetesen minden polgármester szeretné, ha több rendőr teljesítene szolgálatot, a kapitányságnak azonban 79 településen kell elosztani a rendelkezésre álló állományt. A pacsai járőrözésbe időnként besegítenek a zalaegerszegi kollégák, fűzte hozzá, Henczi Zoltán pedig leszögezte, hogy a maguk erejéből is megpróbálnak lépéseket tenni a közbiztonság javítása érdekében.

- Ezért szerveztük újjá a polgárőrséget, melynek munkáját országos kitüntetéssel is elismerték. A polgárőröknek azonban nincsenek olyan jogosítványaik, mint a rendőröknek, emiatt szorgalmaztam az őrs létszámának növelését.

- Problémát jelent, hogy nem tudnak kint lenni egész éjjel azok a polgárőrök, akik másnap reggel hatra dolgozni mennek. Előfordul, hogy hajnali egykor hazamennek, és háromkor történik a bűncselekmény, általában véve azonban visszatartó erő a jelenlétük - értékelt Szűr Miklós, a polgárőr szervezet alelnöke, aki azt tapasztalja, hogy a pacsai bűncselekmények zömét nem helybeliek, hanem más településekről érkező betörők és tolvajok követik el. Mostanában gépeket, szerszámokat nem visznek el a hegyi pincékből, inkább csak bort és élelmiszert. A polgármester mégsem gondolja, hogy a lopások, betörések hátterében a szociálisan hátrányos helyzet, s ezzel összefüggésben a munkahelyek hiánya áll.

- Aki nagyon szeretne dolgozni, előbb-utóbb talál munkát, hiszen autóbusz megy Pacsáról a Flextronicsba, részt vett az önkormányzat a többcélú társulás közmunkaprogramjában, kilenc közcélú, illetve közhasznú dolgozót foglalkoztattunk idén, nemsokára pedig idősek otthona nyílik, ahol ugyancsak lesz körülbelül 25 munkahely. Folytatódnak a tárgyalások azzal a céggel is, amely kórházi ágyak összeszerelését végezné Pacsán. Amíg azonban úgy változnak a szociális ellátásokra vonatkozó jogszabályok, hogy az aktív korúak eddigi 18600 forintos támogatását 50 ezer forintnál is nagyobb összegű segély váltja fel, semmi sem ösztönzi őket az elhelyezkedésre. Pacsán évi 35 millió forintnál is többet költünk évente szociális támogatásokra, ami a költségvetés egészéhez képest nagyon nagy összeg - szögezte le Henczi Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!