Zalaiak az SZT-listán: ismeretlen jelentések

Sorozatunk végére olyan érintetteket hagytunk, akik az állambiztonsági lista adatai szerint nem (illetve nem csak) a zalai BM-szerveknél szolgáltak, továbbá vagy elhunytak már, vagy hollétüket nem tudtuk kideríteni.

Az adatlap szerint Zalaszentivánon, 1910. júliusában született Tóth István, akit AC-1 kóddal tartott nyilván a Kádár-éra belügyminisztériuma. A kód arra utal, hogy a baranyai rendőr-főkapitányság állományában szolgálhatott, ezt erősíti meg pécsi lakcíme is. 1957-ben alhadnagyi, 60-ban hadnagyi, 63-ban főhadnagyi rendfokozatot szerzett. Úgy tudjuk, a közöltekkel ellentétben nem a zalai falu volt a születési helye, de valóban élt itt, majd 1972 októberében hunyt el Pécsen.


Flinger Józsefnél (1933-ban született Nagykanizsán) szintén AC-vel kezdődő, tehát baranyai kódszámot (AC-16) tüntet fel a dokumentum, s itt már a fedőmunkahelyet is megjelöli: MÁV Pécsi Igazgatóság. Műszaki egyetemet végzett Budapesten, az orosz nyelvet tolmács szinten beszélte, a BMRFK III/II osztályának operatív tisztjeként a közlekedési elhárítás területén dolgozott - írja adatlapja. 1974-ben hadnagyként helyezték szolgálatba, négy évvel később főhadnagy lett, 1981-ben meghalt. Biográfiája szerint a pécsi vasútigazgatóság 1. számú fővonalának operatív biztosítása volt a feladata. Nagy Lajos alezredes osztályvezető készítette 81-es minősítés-kiegészítését, ami úgy fogalmaz: Fedőmunkahelyén a pártbizottság munkatársaként végzi politikai munkáját... Mint a körzeti üzemfőnökség vezetője, több szolgálati ág vezetője lett .

Béres János (1932-ben született a vasi Bozzaiban, kódja is Vas megyei: AU-9) szintén a közlekedési elhárítás tisztje lehetett. Adatlapján olvasható, hogy 1952-ben MÁV politikai tiszti tanfolyamot végzett (légoltalmi törzsparancsnok), fedőmunkahelye pedig a MÁV zalaegerszegi állomása volt. 1961-től alhadnagyként a BM III/III-2. osztályának SZT-állományú operatív beosztottja volt, majd 63-ban (immár hadnagyként) a Zala megyei politikai osztályra került. Főhadnagy, majd százados lett, 1972-től pedig a Vas megyei RFK III/II osztályán szolgált. 1956-ban Államvédelmi Érmet kapott.

Dormán Tivadart D-17-es kóddal tartották nyilván, eszerint közvetlenül a kémelhárítási csoportfőnökség tisztje lehetett. Zalaszabarban született 1931-ben, 1967-ben rendőrakadémiát végzett, Budapesten élt, fedőmunkahelye - olvashatjuk - a Lakóterv volt. Az állambiztonság több szervének is dolgozott élete során: VIII/6. osztály (1955), III/6-a alosztály (1967), III/2-d alosztály (1971), III/II-11. osztály (1973). 1964-ben századosként, 1969-ben már őrnagyként szolgált, 83-ban nyugállományba helyezték. Önéletrajza szerint 1956-ban részt vett a budapesti pártbizottság épületének védelmében, meg is sebesült. Zalaszabarban már nem élnek Dormánok, az általunk megkérdezett helyiek nem ismerik Dormán Tivadart.


Hasonló a helyzet a zalalövői születésű (1925) Kovács Józseffel, akinek D-135-ös kódja szintén arra utal, hogy a III/II központi szervének dolgozott. Személyi lapján egyebek közt a következő információk olvashatók: közgazdasági technikumot végzett 1962-ben, a fővárosban élt, fedőmunkahelye a Mechanikai Laboratórium volt, ahol igazgatási osztályvezetőként dolgozott. A III/II-6. osztály főoperatív beosztottja lett 1974-ben; ez a szerv 1983-ig a hadiipar, a közlekedés, a hírközlés, a hatóságok és a minisztériumok preventív védelmét látta el. Előbb főhadnagyként, majd századosként szolgált, 81-ben nyugalmazták. Három alkalommal kapott dicséretet, 1976-ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Biográfiájában 1974-es önéletrajza is olvasható. Részlet: 1953-ban jöttem a Mechanikai Művek Laboratóriumába... 1956-ban megbetegedtem, honvédségi kórházba kerültem (Törökbálint), és itt ért az 1956-os ellenforradalom, itt szerveztük meg újra a kórházi pártszervezetet öten . 1976. novemberi minősítése azt írja: Részt vesz a vállalat pártszervezetének munkájában, vezetőségi tag, agit-prop titkár... Állambiztonsági munkájában hibája, hogy nem elég kezdeményező, a találkozókat a tmb-kkel nem elég rendszeresen végzi . Kovács József régen elkerült Zalalövőről, forrásaink szerint valószínűleg él még, de biztosan másutt.

Végül - történészi tanulmányok és vezető beosztású egykori elhárítótól származó saját információk alapján - megkíséreljük elhelyezni az SZT-tiszti hálózatot a szocializmus állambiztonsági rendszerén belül. Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy az állambiztonság szigorúan titkos tisztjeinek csak töredéke vált ismertté, a körülbelül 2300 egykori SZT-tisztből (közülük kb. 1030 dolgozhatott a kémelhárításnak, a többiek hírszerzők voltak) eddig 548-at azonosított név szerint az Emlékpont intézet. Zalában például 1982-ben 38 SZT-státus volt betöltött, mégis, az ötvenes évek és a rendszerváltás közötti időszakból összesen 16 nevet ismerünk csupán, többük ráadásul nem is zalai szervnél szolgált. Az SZT-tisztek amúgy sem voltak sokan, legalábbis a III/III, a belső elhárítás ügynökeihez képest, ám rangban ez utóbbi hálózati kategória fölött álltak. Speciális, a pártállam által magas szinten elismert és támogatott, 1990-ig működtetett, mégis jórészt ismeretlen szegmense ez a Kádár-kori állambiztonságnak. Az ismeretlenség fő oka, hogy jelentéseik nem kerültek át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, így nem is kutathatók. Az Emlékpont történészei szerint ráadásul egészen 2006-ig zajlott az iratselejtezés a BM-ben, így az SZT-tisztek személyi fogyatéki anyagainak 70 százalékát megsemmisíthették.

Az SZT-tisztek esetében a konspiráció nagyon szigorú szabályok szerint zajlott, az operatív tisztek nem tudták egymásról, ki a másik hálózati embere. A rendőrségi értekezleteken sem beszéltek a részletekről, csak az hangzott el, hogy az adott információ titkos forrásból származik; még a megyei rfk személyzeti osztályvezetője sem tudhatta, kik az SZT-tisztek. Az SZT-tiszt fontos eleme volt a rendszernek, de - tudomásunk szerint - az ügynök az információszerzés szempontjából fontosabb, ez utóbbi épült be ugyanis az ellenséges csoportokba. Párttagok is lehettek SZT-tisztek, és többségük nem csupán lojális volt a rendszerhez, hanem hű, azaz a rendszer részeként működött. Titoktartási kötelezettségük alól kizárólag bíróság menthetné fel őket, ez a kötelem tehát a mai napig, a rendszerváltástól függetlenül létezik. Néhányan talán ezért nem állnak a nyilvánosság elé.


Szigorúan titkos - olvassa el dossziénk cikkeit! KLIKK IDE!


Bírálat és támogatás (Horváth A. Attila jegyzete)
Amikor néhány héttel ezelőtt elkezdtük sorozatunkat, számítottam rá, hogy kapunk majd hideget-meleget. Nem kellett csalódnom. A nemtetszésüket kifejezők egy része szerint az egész témát hanyagolni kellene; rég volt, nem tudhatjuk, hogyan történt, és különben is, kit érdekel ez ma már? Adatokkal válaszolok: a szigoruantitkos.hu weboldal megnyitását követő 10 napban 410 ezren látták a listát, és 10,8 millió letöltés történt. Kit érdekel? Például a Külügyminisztériumot biztosan, a tárca ugyanis hét egykori SZT-tisztet bocsátott el még márciusban, a lista alapján. A berzenkedők egy másik része azt kifogásolta, miért nem küldjük el melegebb éghajlatra cikkeinkben az SZT-állományt. Persze írhattunk volna vitriolos, észosztós jegyzeteket is, de inkább a nehezebb utat választottuk: az utánajárást, a személyek felkutatását (ebben sokat segített Szalabán Attila kollégám), a szembesítést, a konfrontációt. A mi dolgunk az volt, hogy kérdezzünk, az olvasó pedig a válaszokból szabadon levonhatta következtetéseit, eldönthette, hisz-e a megszólalóknak, és ítéletet is hozhatott, ha akart. Aztán egészen furcsa reakcióval is találkoztunk: a nemzet biztonságának védelme érdekében nem szabadna boncolgatni a régi ügyeket, mondták. Merthogy ma is működnek titkosszolgálatok, és minden ilyen információközlés gyengíti pozíciójukat. Nos, ez esetben el kellene fogadnunk, hogy a népköztársaság és a köztársaság érdekei és struktúrái lényegileg azonosak, a rendszerváltás tehát nem jelentett cezúrát – ezt nem fogadjuk el. Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg: erkölcsi támogatást a támadásoknál is többet kaptunk. Köszönjük.