A cigányok között is vannak jó fejek

Mit gondolsz magadról?

- Szerintem én inkább cigány vagyok - Horváth Márk hetedikes a pacsai iskolában. Azért az önmeghatározási zavar, mert már az édesapja is csak félig roma. - A cigányok között vannak jó fejek, de nemigen szorgalmasak. Ilyen a természetük.

Márknak 11 testvére van, ő a negyedik a sorban. A felsorolásuk feladja a leckét, mint ahogy az is, mit jelent a felvilágosodás. Ahogy a hatodikos Horváth Kevin, úgy ő sem nagyon igazodik el a történelemkönyv kifejezéseiben. Jó, ha sikerül kiolvasni a szavakat.

Márknak 11 testvére van, ő a negyedik a sorban. A felsorolásuk feladja a leckét, mint ahogy az is, mit jelent a felvilágosodás. Ahogy a hatodikos Horváth Kevin, úgy ő sem nagyon igazodik el a történelemkönyv kifejezéseiben. Jó, ha sikerül kiolvasni a szavakat.

- Kőműves lennék, a fater is az, nem nehéz, egy falat kell felhúzni egyenesen - Márk már csukja is be a füzetét. Jön a fél ötös busz. Biztos vagyok benne, a leckét ma már nem fogja elolvasni. Se ma, se később.

- Mit szeretek? Földrajzot, matekot, hármas-négyes vagyok - Rontó Attila 12 éves. A kérdés, hol dolgozik az anyukája, zavarba hozza. Hol is? Mit szeret még? A Barcelonát. Hát persze, hogy a focicsapatot.

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mit szeretek? Földrajzot, matekot, hármas-négyes vagyok - Rontó Attila 12 éves. A kérdés, hol dolgozik az anyukája, zavarba hozza. Hol is? Mit szeret még? A Barcelonát. Hát persze, hogy a focicsapatot.

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mit szeretek? Földrajzot, matekot, hármas-négyes vagyok - Rontó Attila 12 éves. A kérdés, hol dolgozik az anyukája, zavarba hozza. Hol is? Mit szeret még? A Barcelonát. Hát persze, hogy a focicsapatot.

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mit szeretek? Földrajzot, matekot, hármas-négyes vagyok - Rontó Attila 12 éves. A kérdés, hol dolgozik az anyukája, zavarba hozza. Hol is? Mit szeret még? A Barcelonát. Hát persze, hogy a focicsapatot.

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mit szeretek? Földrajzot, matekot, hármas-négyes vagyok - Rontó Attila 12 éves. A kérdés, hol dolgozik az anyukája, zavarba hozza. Hol is? Mit szeret még? A Barcelonát. Hát persze, hogy a focicsapatot.

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Annyi korgó gyomrú gyereket, ha maguk láttak volna! Egy csodaszer van: a szeretet, erre mindegyiknek szüksége van, pláne ezeknek, akiknek semmijük sincs - a receptet már Zuggó Ferencné, Ili adja. Az apró termetű, 82 évesen is tűzről pattant, Keszthelyen élő tanítónő 1982-ig nyolc éven keresztül tanított osztatlan osztályban Pacsattüttősben. Kizárólag cigánygyerekeket. - Senkitől sem lehet annyi ragaszkodást kapni, mint tőlük.

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

Egész regényt lehetne megtölteni a tanítónő történeteivel. Néhány morzsa:

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Akkor sem féltem, amikor a szülők fejszével verekedtek az utcán. Leszereltem a külső kilincset az osztályteremben, és tanítottam. Szidtak engem a faluban, mert a gyerekek letépték a virágjaikat, hogy elhozzák nekem. Kivittem hát őket a mezőre, azt mondtam, én a mezei virágot szeretem. Azontúl nem bántották a kiskerteket. Más: sóvárgott az egyik kicsi, soha nem evett még szőlőt. A téeszben megbeszéltem, hadd vigyem el őket egyszer szüretelni. Amikor odaértünk, szóltam, először is mindenki eszik egy fürtöt. Hát szabad szőlőt enni?!, lelkendezett az én kisgyerekem.

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Mi lehet most a baj?

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Fent van a gond. Nem úgy támogatják őket, ahogy kell. Talán nem is tudják, hogyan kell.

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Kontextustól függ, hogy bántó-e a cigány vagy roma megjelölés - Orsós Gabriella Beáta (25) pályakezdő magyar-történelem szakos tanár Pacsán. - Tapsonyban élnek a szüleim, én a pécsi Gandhigimnáziumban - roma tehetséggondozó középiskola, (a szerk.) - tanultam, majd a pécsi egyetemen szereztem diplomát. Csak gyerekkoromban éltem át valamiféle bántást: egyszer egy apuka számon kérte a tanáromat, hogyhogy én ötöst kaptam a dolgozatomra, miközben az ő gyereke csak négyest. Gyerekkoromban még természetesnek tartottam, hogy nekünk nincs nyitva minden, nekünk kevesebb jár.

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerekek között nem teszek különbséget. Sőt, a normális viselkedést nem fogom külön jutalmazni, hiszen az a természetes. Cigánygyűlölet? Ha valaki azt hiszi, attól teljesebb, hogy letapos másokat, ugyanolyan szánalomra méltó, mint az, aki úgy gondolja, neki nem kell betartani a szabályokat. Szóval, én is háborgok néha.

- Szeretni és követelni, méghozá egyformán, nekem ez volt az elvem - mondja Vági Józsefné, Gabi néni. - Mindenkivel egyforma tisztelettel beszéltem, akár cigány volt, akár nem. Már rég nem tanítok, de most is gyűjtök nekik ruhákat. Amikor felénk járnak, odaadom a régi tanítványaimnak, akik ma már szülők. Számon tartom, melyiknek mekkora a gyereke. Emlékszem, Szentpéterúrban a hatvanas években Bogdán Gyuriék voltak az első beköltözők. Én azonnal ott voltam náluk, hogy jöjjön a gyerek iskolába. Az asszonnyal ma is tartom a kapcsolatot.

A legtöbbnek bizony ő varrt tisztasági csomagot, saját törülközőit vágta kicsi darabokra.

- Sok minden másra is meg kellett persze őket tanítani, tisztaságra, rendességre, nemcsak a tananyagra, de a nyolc általánost el lehetett végeztetni velük - folytatta a nyugdíjas tanítónő.

- Mi okozza ma a feszültséget?

- A munka hiánya. Régen nem voltak a segélyre utalva, dolgoztak a téeszben, nem kellett kéregetniük, egyvalaki mindig dolgozott a családból. Kezdték megtanulni, hogyan lehet beosztani a pénzt. Elindultak egy úton. Hallom, most már a második generáció nő föl úgy, hogy nem látja a szüleit munkába menni. Ez szörnyű visszalépés. - Gabi néni látja, a faluban nem művelik meg a kertjüket sem. - Tisztelet a kivételnek. Ha rendesen élnek, befogadják őket, nem haragszanak rájuk.

- A dologtalanok valóban nehezen fognak kitörni, nem tudom, őket lehetne-e bármivel befolyásolni - Beáta pesszimista. - A gyerekeket talán igen. Ha látják, közülük is sikerülhet valakinek. De az otthoni hatásokat nem nagyon tudja legyőzni az iskola...

- Nyilván a nevem miatt sem lehetett volna megkerülni, az első órát arra szántam, hogy a gyerekek kérdezhessenek cigányügyben mindenfélét tőlem. Azóta már csak kóstolgatnak, értem-e a nyelvet. Igen, a beást beszélem. Úgy vélem, a cigányok maguk is viselkedhetnének másképp, de én a gyerek