A Sprint Kft. is a csapat mellé állt

2023.11.13. 19:30

Újabb támogató csatlakozott a zalaegerszegi judósok közösségéhez

Szponzori szerződést írt alá az Apáczai ÁMK-ban működő regionális judoközpontban a Zalaegerszegi Judo SE, valamint a szintén helybeli Sprint Kft.

Varga Andor

Az örömteli esemény kapcsán Varga Zoltán, a ZJSE elnöke elmondta: a Sprint Kft. a negyedik cég, mely csatlakozik a közösségükhöz, a segítségre pedig nagy szükségük van, a versenyeztetés ugyanis jelentős terhet ró a csapatra.

Vizlendvai László, a ZJSE tiszteletbeli elnöke, Varga Zoltán, Pethő István, a Sprint Kft. egyik ügyvezetője, valamint ifj. Nagysolymosi Sándor a megállapodás aláírása után.
Fotó: Pezzetta Umberto

– Egyesületünk 30 éve van jelen a városi sportpalettán, jelenleg 100 fiatal sportol nálunk rendszeresen, közülük 50-60 versenyekre is jár, illetve koronaként van négy korosztályos válogatottunk is – sorolta Varga Zoltán. – Mindez mutatja, hogy beérett a munka, amit ifj. Nagysolymosi Sándor vezetőedző irányításával nagyjából tíz éve elkezdtünk. De mindez jelentős terhet is rak a vállunkra, különösen úgy, hogy a költségek jelentős részét igyekszünk egyesületi kasszából finanszírozni és nem a szülőkre várni. A támogatók nélkül nem lenne erre esélyünk, reméljük, hogy a későbbiekben tovább tudjuk bővíteni ezt a kört.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában