Megcsiklandozta az ellenfelét, úgy nyerte első birkózóversenyét a nagykanizsai Farkas András

– Nagykanizsa mellett, Zsigárdmajorban egy tanyán nőttem fel, az első osztályt a Piarista-iskolában kezdtem – mesélte András. – Mindjárt az első testnevelésórán bejött Szatmári Zsolt, a Kanizsai Birkózó SE edzője, hogy a városban szeretne birkózóedzéseket tartani. Megkérdezte: kinek van kedve csatlakozni? A körülöttem lévő srácok azonnal nyújtották a kezüket, ezt látva gondoltam, nem maradok ki a sorból, én is jelentkeztem. Bár akkor még soha nem sportoltam semmit, igazán nem is tudtam, mire vállalkoztam. Az is nagyon jó élmény volt, amikor anyukám kezét szorítva megérkeztem az első edzésre, ahol Zsolt bácsi várta a fiúkat. Huszonkét évvel ezelőtt elsőként érkeztem. Fekete rövidnadrág, fehér póló és tornacipő, ebben a szettben indult a karrierem. Azóta az a kis tornaterem a szívem csücske lett.

Aztán egyre többen lettek, kialakult egy jó társaság, velük már élményt jelentett minden a sportágban töltött pillanat. Erre amolyan közös boldogságként tekintettek, hiszen mindenki elhitte, hogy újra lehet birkózás Kanizsán.

– Bár nem indult zökkenőmentesen a pályafutásom, hiszen otthon a tűz körül rohangálva megbotlottam és beestem a lángok közé, alaposan megégett a vállam – folytatta. – Olyannyira, hogy négy hónapra búcsút inthettem a szőnyegnek. Aztán 2001-ben az első, korosztályos versenyemet Marcaliban győzelemmel kezdtem, a döntőben épp egy kanizsai srác ellen álltam fel. Nagyon jól küzdött, nem is bírtam legyűrni, de egy ponton már elfogyott a türelmem és megcsiklandoztam. Ettől kiesett a ritmusból és nyertem. Régen történt, mindössze 6 éves lehettem, és nem is országos szintű viadal volt, de azóta is bántja a lelkiismeretemet, hogy ilyen nem túl becsületes csellel állhattam fel a dobogó csúcsára.

Farkas András innentől kezdve még nagyobb fokozatra kapcsolt, edzett, küzdött és a képzeletében már az olimpián látta magát. Ugyancsak szívesen emlékszik arra, amikor a felnőtt világbajnokság tőszomszédságában a korosztálya országos diákolimpiáját tartották. Sokat, 14 meccset birkózott, s úgy érezte: élete formájában van, könnyedén jutott a döntőbe. Az aranyéremért folyó meccsen viszont egy rossz mozdulat után elrepedt a válla. Az akkori ezüstérmet is becsüli, hiszen olyat kapott, aminek a másik oldalán az akkori felnőtt világbajnokság szerepelt.

– Később 76 kilogrammban szabadfogásban a korosztályos válogatottságig birkóztam, ám egy sérülés miatt kikerültem a keretből, akkor kicsit megharagudtam a sportágra – foglalta össze a történteket. – Kipróbáltam mindenféle küzdősportot, mindössze másfél évig bírtam. A birkózás élményét egyik sem adta meg, visszatértem, és Zsolt ugyanolyan nagy szeretettel, barátsággal fogadott. Életem legjobb döntése volt, hogy az egykori mesterem mellett edzősködhettem. Egy ismerősöm révén a zalaszentbalázsi Petőfi-iskolában öt éven keresztül birkózást oktattam. Az idén befejeződtek ugyan a tréningek, de szerencsére a legtehetségesebb gyerekek kitartottak a klub mellett, és azóta Nagykanizsán ugyanúgy látogatják az edzéseket. Ahogy időm engedi, segítek az egyesületnek, de közben civil foglalkozásomra is figyelnem kell.

A 28 éves férfi nyaranta a vonyarcvashegyi strandon éttermet vezet, télen pedig favágással foglalkozik.

– Ettől függetlenül van némi hiányérzetem, még szeretnék akár veteránként visszatérni a szőnyegre – fűzte hozzá. – Ha "odateszem" magam, sokat edzem, akkor esetleg egy világversenyen szerencsém lesz és felállhatok a dobogó csúcsára. Hosszú az út addig, de igyekszem mindent megtenni, hogy véghez vigyem a tervemet.

Farkas András a stafétát Tóthné Szász Kingának, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezőjének adta át.