2017.12.03. 20:28
Az ETO-nak még a rontott 11-es is belefért a ZTE ellen
A labdarúgó NB II 20. fordulójában, a tavaszról előrehozott első körben Győrben vendégszerepelt a ZTE FC. Két olyan csapat találkozott, amelyek eddig elmaradnak a várakozásoktól – és vasárnap javítani sajnos a hazaiaknak sikerült.
Ágoston (szemben) és Fujsz között játssza meg a labdát a győriek játékosa Fotó: Mészáros Mátyás
Gyorsan lábra kapott az összecsapáson a Győr, ami sajnos nem csak helyzetekben jelentkezett, hiszen már a 10. percben vezettek a zöld-fehérek. Ekkor Kovács jobb oldali beadását az egerszegi csapatot is megjárt Magasföldi 6 méterről fejelte kapura, és a labda a lécről vágódott a hálóba, 1-0. A bekapott gól után próbált újítani a ZTE, ami eleinte a nagyobb zalai labdabirtoklásban jelentkezett. A 31. percben Erdélyi elől szedte fel a labdát Szappanos, majd a túloldalon csaknem gólig jutott a ZTE: Balázs lőtt a kapuba, de sajnos lesről, így érvénytelenül. A félidő hajrájában a védelemben cserélt kényszerűségből a házigazda, és szinte azonnal érkezett a zalai egyenlítés. A 45. percben szabadrúgást végeztek el a vendégek, és az előreívelő labdát Vernes fejelte a kapu bal oldalába, 1-1.
Fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt az ETO, és az 53. percben Szántó lövését Szappanos még kiütötte, Erdélyi azonban közelről estében a hálóba kotorta a labdát, 2-1. A 61. percben Szabó Lucast buktatták a 16-oson belül, a megítélt 11-est a sértett erőtlenül, félmagasan helyezte a kapu bal oldala felé, így a zalai kapus gyors vetődéssel hárítani tudott. A lefújásig becsülettel próbálkozott a ZTE, ám nem sikerült újra bevennie a hazai kaput. A 65. percben Végh fejelt mellé ziccerben, illetve egy alkalommal Szatmárinak kellett még távoli lövést hárítania.
Az ETO tartalékosan volt kénytelen felvenni a harcot utolsó hazai mérkőzésén, majd a mérkőzés folyamán még kétszer kényszerült sérülés miatti cserére, de ezt nem tudták kihasználni a vendégek. A zöld-fehérek jól kezdték a mérkőzést, és a ZTE a későbbiekben sem tudott fölébük kerekedni. A házigazda közel volt hozzá, hogy magabiztosabb különbséggel nyerje meg a találkozót, ehhez „csak” egy tizenegyest kellett volna értékesítenie. Összességében azonban a hazai siker így sem forgott veszélyben.
Szentes Lázár: „A mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy belső védő nélkül nagyon nehéz megnyerni egy összecsapást. Számunkra örömteli, hogy így is sikerült egy változatos, eseménydús találkozón.”
Felipe Matos: „Az edzőváltás után legnehezebb feladatunknak játékosaink pszichés felkészítése bizonyult. Végül is csaknem sikerült, az első félidőben meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket és volt lehetőségünk a döntetlen elérésére is.”