Békési virágok Zalában

2023.06.13. 11:30

Időszaki tárlat nyílt a hímző stúdió munkáiból Gébárton

Újabb vitrinkiállítás látható június végéig a Gébárti Regionális Népi Kézműves Házban. Ezúttal a ház szakkörének, a Zalaegerszegi Hímző Stúdiónak tagjai mutatják be míves textil remekeiket Békési Virágok Zalában című tárlatukon.

Mozsár Eszter

Részlet a vitrinkiállításból

Fotó: Mozsár Eszter

A családi pünkösd és prószafesztivál rendezvényén tömegek csodálhatták meg a szorgos kezű asszonyok munkáit. Kocsisné Koszorús Anikó, az 1978-ban alakult stúdió vezetője készséggel válaszolt a kérdésekre, miközben az ugyancsak békési motívumokkal készülő terítőket személyesen szemrevételezhette a laikus vagy már gyakorlottabb érdeklődő.

Kocsisné Koszorús Anikó szívesen tanítja újra a békési mintákat
Fotó: Mozsár Eszter

– Lassan 45 évesek leszünk, nagyon büszke vagyok, hogy öt Népi Iparművészt sikerült kinevelnem. Körülbelül két évtizede tanultuk először a békési hímzéseket – mondta a szakkört vezető Népi Iparművész. – Mivel azóta változott a csoport összetétele, nemrég újra elővettük ezt a kincset, ami nagy sikert aratott. A békési szűcshímzések újragondolt változatai kiválóan beilleszthetők a modern lakberendezésbe és ruházatba. Kellemes természetese színei igazán jól mutatnak a kiegészítőkön, használati tárgyakon.

Ahogy a vitrinben található leírásban olvasható, Békés vármegye többnemzetiségű, magyarok, szlovákok, németek, románok élnek egymás mellett. Régebben a subákra, bundákra, ködmönökre különböző mintázatú szűcshímzések kerültek, amiket bizony ügyes férfiak varázsoltak a nem éppen vékony alapanyagra. Minden szűcs saját motívumkészlettel dolgozott, amit a ködmönök közepére saját névjegy gyanánt varrtak. Ezen kívül a nemzetiségek, családok más-más színű bekecset, kabátkát hordtak, a szűcsök tudták, hogy kinek mi illik és kinek mi való.

– A Békési virágok Zalában című vitrinkiállításon például futókat, terítőket, párnákat, mappaborítót láthat a közönség. Részben újítottunk a mintákon, sok esetben próbáltuk megtartani a régi motívumokat. Ezek olyan tökéletesen elkészített és ma is gyönyörű, mutatós minták, hogy nem illik azon sokat változtatni, nem szeretnénk „rontani” rajta – mondta mosolyogva Anikó. – Mi fehér alapon dolgozunk most, mert a világítás mellett jobban látjuk az öltéseket, de a vitrinben bézsalapú darabokat is találunk. Nagyon precízen kell dolgozni, ugyanazokba a lyukakba kell ölteni, mert ha csak egy milliméterrel arrébb öltünk, akkor már nem szép a végeredmény. Nagyon tömött minta. Gondoljunk bele, hogy annak idején hogyan tudtak annyira pontosan bőrre varrni az ügyes szűcsök.

A békési szűcshímzési hagyományokat kutatni, gyűjteni, majd textilre átdolgozni dr. Szabó Imréné kezdte, miközben szakköröket vezetett és szakkörvezetőket képzett, folytatta a szakkörvezető. 1972-ben Mezőkovácsházán már 26 szakkörvezető vizsgázott, s három év múlva Békésben már 88 szakkörvezető tevékenykedett. Tíz év múlva Békési Műhely címmel jelent meg a szűcshímzéseket bemutató kiadvány. A zalaegerszegiek húsz évvel ezelőtt ismerkedtek meg a Népművészet Mesterével és tanulták tőle ezt a rendhagyó és mutatós motívumkincset.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában