Kiállítás

2023.05.24. 12:30

Hímzések és éremgyűjtemények Nagykanizsán

A HSMK-ban az Én hobbim, valamint a kanizsai Petőfi klub programsorozat keretében hétfőn nyílt meg és június 12-ig látogatható a hímző- és az éremgyűjtőszakkör tagjainak közös kiállítása az Ősze galériában.

Benedek Bálint

A megnyitón a látogatók a hímzések mellett az éremgyűjtők különlegességeit is szemügyre vették

Fotó: Szakony Attila

A tárlaton a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott, Tudásunkkal kézenfogva projekt keretében két szakkör mutatkozott be.

Megnyitón Kománovics Alexandra, a HSMK művelődésszervezője elmondta: a hímzőszakkör, vagyis a Népi Díszítőművészeti Műhely 1978 óta működött az intézményben, szakmai vezetője kezdetektől a nemrégiben elhunyt Pulai Lászlóné Ila volt. A Kanizsai Kulturális Központ az Aszakkor.hu és a Nemzeti Művelődési Intézet pályázatán nyert, így tavaly ősszel a hímzőszakkör tagjai megújult erővel láttak neki a Békés megyei hímzés kihívásainak, ekkor új szakmai vezetőjüknek Halasi Melindát választották.

- Az éremgyűjtőszakkört hivatalosan a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportjának öt vezető tagja alkotja, 1970 óta működnek itt a városban, a HSMK pedig közel 35 éve biztosít helyet az egyesületnek - folytatta. - A szakkör szakmai vezetője Farkas István, aki a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai és keszthelyi csoportjának is vezetője, megközelítőleg 15 éve. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan nyílt kiállításuk itt a HSMK-ban még márciusban. Minden évben tavasszal és ősszel érembörzét és kiállítást rendeznek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában