Beszélgetés Mihovics Józseffel negyedik könyve kapcsán

A Mind magyar, mind horvát – Útirajzok, esszék, tárcák, riportok két nyelven című könyv a Croatica Kiadónál jelent meg ez év első felében, mostanra a kötetbemutatók idejébe lépett.

– Négy fejezetre bomlik a mondandóm, az elsőben a 400 éve született Zrínyi Miklós költő és hadvezér életéről szólok, horvát és magyar források alapján – avat a részletekbe Mihovics József, amikor felkeressük a napfényes őszi délutánon a zalaegerszegi teraszra telepedve, ahol már eddig is sok-sok érdekességet hallhattunk a horvát anyanyelvű, de a magyar nyelvet szolgáló szerzőtől. – A Mura vize de széles című fejezetben a gasztronómia, a tenger, illetve a köréje fonódó legendák elevenednek meg. Nagyon érdekes volt, hogy a pandémia alatt sem csökkent számottevően a turistaforgalom például Korčula szigeten és környékén, amit a környékbeliek úgy magyaráztak, hogy a jellegzetes tengeri szél úgyis elsöpri a vírusokat. A harmadik fejezet, a Hol van az a nyár, valójában azokat idézi, akikkel tanulmányaim során találkoztam, s van szerencsém ma is barátságainkat ápolni.

Tudni kell, Jóska kétnyelvű középiskolát végzett, az össze­tartást jelképezi az érettségi találkozók sora. Ebben a könyvben már hetvenesek az egykori ifjak. A negyedik fejezet az a bizonyos koronanapló, amelynek a szövegei meglepetésre horvátul íródtak. Úgy őszintébben írhatott, jegyzi meg. Hogyan álmodik, adódik a kérdés. Magyarul, de ha sokat ír vagy kutat horvát nyelven, megesik, hogy az éjszaka is ezen a nyelven köszön rá. A koronanapló egyik inspirá­lója Camus Pestis című, újraolvasott regénye volt, ami mutatja, milyen kísérteties tud lenni a hasonlóság sok évtized múltán járvány és járvány között.

– A hatvanas években olvastam, akkor is lenyűgözött, de most erős hatást gyakorolt, például az emberi butaság tárgyában…

A kötet végén afféle egypercesek találhatók, amelyek napi aktualitásokra reflektálnak, ráadásul néhány írás a családi mikrovilágba is el­kalauzolja a kötet olvasóját. Gyerekek, unokák, közös utazások, életre szóló élmények. Mint a szerkezetből is látszik, a kettős identitás adta különleges élethelyzet, a személyes érintettség az olvasót újra és újra megajándékozza a közös és mégis eltérő világokra való rácsodálkozással, észrevétlen tanítva a toleranciára, a más­féle emberi teljesítmények elfogadására.

– Zrínyi Muramente szülötteként, úgy érzem, összeköti a két népet. Ezzel is úgy van az ember, hogy annak idején a Szigeti veszedelem talán kicsit nehéz olvasmány volt, de minél többször foglalkozunk vele, annál több mélység tárul fel. Mindkét nép irodalma alapműnek tekinti ezt az eposzt, Zrínyi imája emelkedett szépségű fohász. Zsinórmérték az államférfi erkölcsi éthosza, magatartása.

Mihovics József Zrínyi mellett Miroslav Krleža és Végel László életművét is népszerűsíti írásaiban, amelyek a Pannon Tükörben láttak napvilágot.

– Végel László vajdasági kortárs magyar író, aki hontalan írónak tartja magát, noha magyarországi lakhelye is van. Ha itt van, horvátnak érzi magát, odahaza meg nyilván magyarnak. Ezért fontosak számomra az írásai. Talán nem sokan tudják, hogy az 1981-ben elhunyt Krleža pedig Pécsett és Pesten járt a Ludovikára, jól beszélt magyarul. A magyar kötődést a varasdi nagyszülőktől kapta.

Hogy milyen véletlen hatást tud kiváltani az érdeklődésével? Nagylengyeli kőműves dolgozott náluk, kemencét épített az udvarra, kiderült, a munka közbeni beszélgetés hatására már ő is olvas Krležát.

A horvát irodalom önkéntes és szakértő népszerűsítőjeként Mihovics Jóska most egy horvát írónő, újságíró életét dolgozza fel. Marija Jurić-Zagorka (1873–1957) Európa-szerte ismert, 34 regénye jelent meg különböző nyelveken, budapesti magyar–horvát közös parlament tudósítójaként dolgozott az Obzor, azaz Látóhatár című horvát lapnak 1906–1907-ben. Férje magyar vasutas volt, Szombathelyen laktak, egyik regényében szerepel is a város.

– Pécsi kroatista („horvátológia”) szakértővel is kapcsolatban vagyok ennek a páratlan életműnek a feldolgozásához. A Pécsett működő Magyarországi Horvátok Tudományos Intézete segítségemre van a kutatásaimban. Horvát szakdolgozat is született az írónőről, de magyarul még nem nagyon olvasható róla érdemi elemzés, pedig az írásai rávilágítanak az egykori erőszakos magyarosításra.

Lapozgatjuk a Hrvatski Glasnikot, a magyarországi horvátok hetilapját, amely több írást közölt Jóskától. Azt sem sokan tudják, hogy ennek a lapnak szerb–horvát elődjét még Sztevanovity Dusán és Zorán apja jegyezte főszerkesztőként.

A szóban forgó könyvet, melynek támogatója a Határon Túli Horvátok Központi Állami Hivatala, egyelőre a kiadónál lehet megrendelni, a zalaegerszegi bemutatóra októberben a megyei könyvtárban kerül sor. De Rijeka is kíváncsi rá, a tervek szerint a Tengermelléki Magyarok Kulturális Intézete mutatja majd be. Tapasztalatból mondja, hogy a megértés miatt már ott is inkább horvátul kell beszélnie az elő­adásain, holott hallgatói magyarnak tartják magukat. Most kapott az intézet egy szép osztrák–magyar monarchiabeli villát, ahol a kulturális közösségi élet színterét berendezhetik.

A kötet ideális olvasója a mindkét nyelven beszélő lenne, de abból kevés van, mondja Jóska a beszélgetés végén. A további tervek között életrajzi családregény is szerepel, amelyben a Svédországba disszidált apa sorsa, és a kulákká minősített nagyszülők élete is szóba kerül. A magam részéről nagyon várom.