Műélvezet rövidnadrágban

2020.07.08. 07:00

A Magyar Rádió zenészei ketrecből szabadult oroszlánokként turnéznak

Az elmúlt hétvégén is útra keltek a Magyar Rádió művészeti együttesei, hogy házhoz vigyék a klasszikus zene gyöngyszemeit. Az országot három kamarazenekar és egy kórus járta.

Péter B. Árpád

A Zenélő Magyarország koncertsorozat június utolsó hétvégéjén például Tiszafüredre, Sárospatakra, Komáromba és Révfülöpre jutott el, most pedig a két zalai fürdővárosba (is) érkeztek muzsikusok, hogy szabadtéri koncertjükkel meglepjék az arra járókat. Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren barokk műsor, Hévízen pedig Mozart Gran partitája – vagyis B-dúr szerenádja – csendült fel a reumakórház árkádja alatt, amit sokan a virágba borult Festetics tér padjain ülve, mások sétálva, fagyizva hallgattak. A turné különlegessége, hogy szólistaként is az együttes muzsikusai játszanak.

A muzsikusok Hévízen egy könnyed Mozart-szerenádot játszottak a reumakórház előtt Fotó: a szerző

– Az a cél – fogalmazott lapunk kérdésére Szepesi János klarinétművész –, hogy végre a ketrecükből kiszabadult oroszlánokként játszhassunk, és azt csinálhassuk, amihez értünk, amit szeretünk. Nekünk és a zenét kedvelőknek is hosszú volt a karanténidőszak, így ebben a kezdeményezésben újra egymásra találtunk a közönséggel. Nekünk is jó lehetőség ez, örömmel jövünk, hiszen az országjáró körúton végre megint megmutatkozhatunk, és ennyi hónap elzártság után ismét kibontakozhatunk.

Szepesi János szerint az is fontos, hogy a szabadtéri turné során a közönség kötetlenül, nem a koncertteremben, hanem rövidnadrágosan-pólósan találkozik a klasszikus muzsikával, így ezeken az alkalmakon új zenebarátok „születhetnek”, még a legfiatalabb korosztály tagjai között is. A gyerekek ugyanis – mint Hévízen is – játszhatnak, szaladgálhatnak, s ottlétükkel talán észrevétlenül közel kerül(het)nek a komolyzenéhez, így ez a sorozat egyfajta misszió is.

A Magyar Rádió szimfonikus zenekarából és énekkarából létrehozott négy kamaraegyüttes az elmúlt két hétvégén megfordult az ország mind a hét régiójában, a budapesti helyszínek mellett további húsz településen. Mindenhol olyan tereket választottak, ahol sokan találkozhattak a komolyzene csodás darabjaival, kötetlenül.

Ezek is érdekelhetik