„Tégy bennünket tisztává!”

2020.04.08. 10:00

Az örömhír, az evangélium eljut(hat) minden lélekbe

Különleges helyzetben készül a világ idén húsvétra, a megváltás és a feltámadás ünnepére. A templomok kényszerűségből üresek, de az örömhír, az evangélium, s a lelkipásztorok vigasztaló, biztató üzenete eljut(hat) minden nyitott fülbe, lélekbe.

Péter B. Árpád

A templomok üresek, de a lelkek nem. A szent három nap előtt a lelkipásztorok a modern technika segítségével bátorítanak…

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Péter B. Árpád

Hévízen is hívek nélküli templomokban mutatták be a nagyhetet bevezető virágvasárnapi szertartásokat, amelyekbe azonban a helyi televízió és a közösségi média segítségével bárki bekapcsolódhatott.

A Szentlélek-templomban Kiss László esperes-plébános – a szokásoknak megfelelően – barkát szentelt, s a liturgiában felolvasta Máté evangéliumát, amelynek része Krisztus szenvedéstörténete is.

A templomok üresek, de a lelkek nem. A szent három nap előtt a lelkipásztorok a modern technika segítségével bátorítanak… Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Virágvasárnap fontos nap a nagyböjtben – mondta László atya –, ekkor Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Krisztus úgy érkezett a városba, mint egy uralkodó, király – de nem a földi világé, hanem az örök életé. Az emberek úgy fogadták, mint aki megszabadítja a zsidókat a római uralomtól, az elnyomástól, Jézus azonban szamárháton jött, ezzel is kifejezve, ő nem harcos, „politikai messiás”, hanem a Megváltó, aki magára veszi a világ bűneit, terheit, a keresztfán bemutatja az áldozatot, majd megfizeti értünk halálával Istennek a váltságdíjat, és ezzel megnyitja előttünk az örök üdvösség ajtaját.

A megszentelt barkát a következő évben elégetik, s annak hamujával végzik a hamvazás szertartását, amely az elmúlásra, a bűnbocsánat fontosságára emlékeztet, fogalmazott Kiss László.

– Vagyis hamvazószerda és az azt követő nagyböjt arra hívja fel az ember figyelmét, hogy nemcsak az evilági élettel kell foglalkozni, mert mindannyiunknak van egy halhatatlan lelke, s ez az időszak alkalmas arra, hogy rendezzük dolgainkat Istennel és embertársainkkal.

A virágvasárnapi református istentiszteleten Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor hálát adott azért, hogy Isten az elmúlt héten is megtartotta életünket. „Köszönjük, hogy vigyáztál reánk, erőt adtál a mi lelkünkbe és türelmet, segítséget, békességet, reménységet és szeretetet is. És köszönjük, hogy a testünket is óvtad, védted. Áldunk téged, hogy jöhetünk hozzád ezekben a napokban, beléd kapaszkodunk, Urunk, és köszönjük neked, hogy nem hiába reménykedünk benned, nem hiába imádkozunk hozzád”, szállt az imádság a magasság felé. A lelkész bűnbocsánatért is fohászkodott.

– Urunk, hadd tudjuk letenni minden bűnterhünket eléd, kérve és könyörögve, tisztíts meg bennünket, a te drága véreddel moss meg bennünket minden vétkünktől, s tegyél minket igazzá, tisztává – zárta imáját Péntekné Vizkelety Márta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!