Kultúrházak éjjel-nappal

2020.02.15. 19:45

Kultúr-zsúr az egerszegi Apáczaiban

A hét végén több zalai közművelődési intézmény is bekapcsolódott a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozatba, aminek idei jelmondata: „Minden nap értéket adunk”.

Magyar Hajnalka

Készül a kráfli. Az asztalnál a vasboldogasszonyi vendégek, bordó felsőben Sós Bálintné klubelnök, mellette balról helyettese, Gorza Imréné

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A házak sokszínű kínálatát bemutatni hivatott akció egyik szombati helyszíne a zalaegerszegi Apáczai Művelődési Központ volt. Mint Dala Hajnalka intézményegység vezető elmondta, negyedik éve szervezték meg a Kultúr-zsúr című programot, amiben a hagyományőrzés, a sport, a zene és a kézművesség egyaránt helyet kapott.

Készül a kráfli. Az asztalnál a vasboldogasszonyi vendégek, bordó felsőben Sós Bálintné klubelnök, mellette balról helyettese, Gorza Imréné Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Visszatérő, ám egyedi programelem az egerszegi tájfutó klubbal közösen rendezett épület-tájfutó verseny, amire ez alkalommal 40 fő nevezett. Az igazolt tájfutók mellett sok vállalkozó kedvű amatőr is részt vett a különleges versenyben, amelynek útvonala a látogatók elől amúgy elzárt területeket is érintett.

Délután a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesületével karöltve hájas kráfli készítésre hívták az érdeklődőket. Tapasztalt háziasszonyok közreműködésével mutatták be a hájas kráfli készítésének minden mozzanatát, s természetesen a kóstoló sem maradt el. A szervező egyesület a vasboldogasszonyi nyugdíjas klub tagjait is a gyúródeszka mellé invitálta, mely közösség hűséges partnerük a Majdnem elfelejtett értékeink sorozatban.

Farsang lévén az álarckészítés sem maradhatott el, ez alkalommal a hagyományos busó maszkok szolgáltak mintául az elsősorban családoknak meghirdetett kézműves programon. A napot színházi est koronázta, a Teskándi Amatőr Színjátszók Alkalmi Csapata lépett fel, a Lopótök, avagy a Mari nem olyan című, már számos alkalommal zajos sikert arató népi komédiával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában