2019.10.27. 09:00
Kreatív összművészeti est Zalaegerszegen
Első alkalommal az egykori zalaegerszegi bőrdíszmű Zrínyi úti épületében rendeztek kreatív összművészeti estet zalai fiatalok, így a program a Díszművelődés nevet kapta.
Hajdu Eszter és Nagy Csaba, előbbi akril festményei előtt a programon
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
Szombaton immár ötödször gyűltek össze, most a Terra Incognitában, hogy hangulatos estet gyúrjanak a zene, a képzőművészet és a próza elegyéből. A két fő szervező, Nagy Csaba zenész és Hajdu Eszter rekreációszervezés szakos hallgató elmondta, kezdetben csak saját örömükre szervezték a Díszművelődést, időközben azonban lendületet kapott az ügy, s évről évre egyre több fellépő csatlakozott. A cél, hogy üde színfolttal gazdagítsák Zalaegerszeg kulturális életét.
A vizualitást fotók, grafikák és festmények képviselték, a zenei paletta a hip-hoptól a barokk gitármuzsikáig húzott ívet, de felolvasóest is gazdagította a kínálatot griffes bábszínészek jóvoltából. A zenekarok sorában fellépett az Ismeretlen hívás, a Duo Chiaro (Podhorszky Gábor gitárművész és Toldi Orsolya énekes), lemezbemutató koncertet tartott a Praha, zárásként pedig Kustán Ádám szólaltatott meg barátaival blues-rock dallamokat.