„Kell egy hely”, sőt, szépirodalmi mű-hely

2019.02.27. 11:00

Tárlattal idézték fel az egerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Szépirodalmi Műhelyének elmúlt tíz évét

Egy hónapig volt látható a közép­iskola folyosói galériájában a Zrínyi Miklós Gimnázium Szépirodalmi Műhelyének eddigi tíz esztendejét fel­idéző tárlat, amely a próba­folyamatok dokumentumait, kellékeit és a színi­előadások plakátjait tárta a diákság elé.

Arany Horváth Zsuzsa

Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című színművében László Marcell és Nagy Barnabás 2017-ben Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A kiállítás (melynek fotóit Sopronyi Anna és Turós Ákos készítette) ötletét épp a kerek évfordulóra emlékeztető közösségi bejegyzések ihlették, mondta Bajnóczy Zoltán tanár, a Szépirodalmi Műhely vezetője, a bemutatott darabok rendezője, sőt egy-egy szöveg fordítója.

– Tíz évvel ezelőtt éreztük, hogy „kell egy hely”, sőt, kell egy „mű-hely” – idézte a kezdeteket a tanár úr. – A végül kiállítás címéül is szolgáló elnevezés utal a Padlás egyik dalára és üzenetére, másfelől a művek bemutatására. A kiállítás az alapítványi bálunkhoz igazodott, így a vendégek és a szülők is böngészhették a képeket. Mi közben már a következő bemutatóra készülünk, terveink szerint április közepén láthatja tőlünk a nagyérdemű Dale Wassermann Kakukkfészek című művét, melyet Ken Kesey jól ismert regényéből készített. A történetet pedig ismerhetjük a híres amerikai filmből is.

Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című színművében László Marcell és Nagy Barnabás 2017-ben Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap
Bicsák Réka és Balázs Regina A vágy villamosában 2018-ban
Bajnóczy Zoltán tanár-rendező

De mielőtt a jelenre térnénk, ugorjunk vissza az időben tíz évet. Bajnóczy Zoltán a tárlaton olvasható összefoglalóban is jelezte, „félig-meddig a színház az élet értelme, mert közösségi, mert élő, mert örömforrás”. Bizonyíthatja a több mint félszáz diák, hiszen körülbelül ennyien fordultak meg a ZMG Szépirodalmi Műhelyében a megalakulás óta. Az pedig még inkább, hogy a végzettek közül hárman is a színművészeti egyetemen tanulnak, rendezői szakon. Ennyien hozták létre a Nyugat folyóiratról összeállított műsort, amit Ionesco Kopasz énekesnője követett, majd szerepelt a repertoáron Örkény Tótékja, a Szentivánéji álom, Molnár Ferenc Liliomja, vízió Madách műveiből, Nyikolja Erdmann Öngyilkos című groteszkje, Théba címmel az ókori Oidipusz-motívum, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című játéka (László Marcell és Nagy Barnabás emlékezetes alakítása), Parti Nagy Lajostól az Ibusár (ezt vitték a Helikonra), Tennessee Williamstől A vágy villamosa. (A főszerepekben Bicsák Rékát, Balázs Reginát, Nagy Barnabást láttuk.)

– A darabválasztás közös?

– Nem, én döntök, tudják a gyerekek, ebben nincs demokrácia – nevet a tanár úr, hozzátéve, mindig a műhely az évi gárdájához választ. Kezdő tanárként szerette volna, hogy az irodalmat más módon is közelebb érezzék magukhoz a diákjai, a műhely bőven bizonyította, jó döntés volt. A népszerűség jelzője: a Kakukkfészekben 19-en vesznek részt, „egyben tartásuk” kihívás a vezető számára is. Bajnóczy Zoltán indíttatása? Hiányzott ez az önképzési forma a gimiből, ő pedig nagyon szereti, amit csinál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!