Ellensúly

2019.02.24. 13:00

Megjelent a Madárbarátok nagykönyve

„Egyedül kevés vagyok, hogy változtassak…” – mondta 7,6 milliárd ember.

Varga Andor

A kötet címlapja

Fotó: mme.hu

A közösségi médiában terjedő szlogen szemléletesen mutatja be korunk egyik fontos problémáját. Nevezetesen azt, hogy miközben civilizációnk a globális környezet átalakításával félelmetes ütemben pusztítja az élőhelyeket és az állatfajokat, az egyes ember nehezen szánja rá magát, hogy megpróbálja ellensúlyozni e negatív folyamatokat.

A tudósok és a természetvédelmi szakemberek figyelmeztetései a lakosság nagyobb részéhez eljutnak már, ám hogy az emberek tenni is tudjanak valamit, ahhoz eszközöket kell a kezükbe adni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársa, Orbán Zoltán ezért írta meg a Madárbarátok nagykönyve című kötetet.

A kötet címlapja
Fotó: mme.hu

A könyv elsődleges célcsoportja az utca embere, aki felelős állampolgárként, szülőként, nagyszülőként szeretne tenni az állatfajok megőrzéséért – tudatta közleményben az MME. További szempont volt, hogy a Madárbarátok nagykönyve napi szinten segítse az olyan szakmai érintetteket, mint az agrár- és erdőgazdálkodók, a pedagógusok vagy az ökoturizmus-szolgáltatók.

A mindennapi használatra szánt, kemény táblás borítójú, A4-es méretű, 332 oldalas kézikönyv 23 fejezetben, 136 alfejezetben, a szerző 719 saját fotójával mutatja be a különböző témákat. Érdekesség, hogy a különböző témákhoz mintegy ötszáz videó is tartozik, melyek a világhálón eddig 150 ország 2,34 millió felhasználójához jutottak el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!