Színvonalas gálaműsort adott a húszéves Zalaapáti Boróka Táncegyüttes

2024.01.24. 07:30

A település továbbra is számít a táncosokra

Telt házas gálaműsorral ünnepelt szombaton az idén húszéves Zalaapáti Boróka Táncegyüttes. Az esten Vincze Tibor polgármester köszöntötte a jenlévőket. A programot a megyében tevékenykedő néptáncpedagógusok, koreográfusok, néptáncosok is megtisztelték jelenlétükkel.

Mozsár Eszter

A gálaest végén kezdődött az ünneplés. Középen Kiss-Molnár István a tortával.

Fotó: Mozsár Eszter

A rendezvény elején a táncegyüttes vezetője, Kiss-Molnár István néptáncpedagógus emlékezett vissza az elmúlt két évtized sikereire. Ezt követően az utánpótlás csoport, a Kisboróka Táncegyüttes negyedórás műsora hangolta a közönséget az ünnepségre. Utánuk a Zalaapáti Boróka Táncegyüttes "Táncra kelve" című másfél órás önálló, teljes egységet alkotó műsora következett. Az összeállításban kalotaszegi, dél-alföldi, kalocsai, moldvai, sárközi, szilágysági, nyárádselyei és zalai táncok elevenedtek meg. A műsorban közreműködött a Cserta Táncegyüttes és a Csádé Zenekar Kovács Péter népzenésszel kiegészülve.

A műsor rövid szünetében az együttes vezetője, Kiss-Molnár István az alapító és a már visszavonult táncosokat köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Vincze Tibor polgármester, aki a csoportot arról biztosította, hogy továbbra is támogatják és segítik tevékenységüket, és egy születésnapi tortával is kedveskedett a jubileum alkalmából. A polgármester kiemelte, a település büszke az együttesre, majd méltatta a fantasztikusan sikerült szombati gálaműsort. Az est végén az egykori és a ma is aktív tagok állófogadáson ünnepeltek és vágták fel a tortát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában