19. századi útirajzok, leírások a Balatonról

Fáy András (1786-1864) már az 1820-as évektől írt Aesopus, La Fontaine hatására moralizáló jellegű meséket. Az Aurora című irodalmi lapban 1836-ban jelenhetett meg a Sió című tündéres regéje, amely a történelem előtti időkbe kalauzolta az olvasókat. Rohán két leányának érdekes története tárul elénk. Ugyanis a rosszindulatú, nagyravágyó Horka és a segítőkész, jámbor Helka mondája Tihany környékén játszódik, ahol az aranyszőrű kecskenyáj birtokában lévő Rohán király éldegélt leányaival. Először Horkát kívánta férjhez adni, aki méltó társat talált a hataloméhes Thúz személyében. A két gonosz – Horka és Thúz - eltökélt szándéka, a jók elpusztítása. Miután mindent cselt kipróbáltak (a vén boszorkány segítségét kérték), Thúz dühében a kecskéket is a Balatonnak hajtatta. Ez a történetelem a balatoni kecskekörmök legendájának alapjává vált. Helka azonban rátalált Kelénre, végül s kettejük szövetsége, illetve a Balaton tündérének, Siónak a segítsége erősebbnek bizonyult a gonosz erőknél. Thúz a Balaton hullámaiban lelte halálát, Horka pedig ezt látván szörnyet halt, de még halálában sem nyugodhatott, mert a Bakony szellem arra kényszeríttette, hogy fösvénysége miatt alázatos szózattal szolgáljon ezután is.

Vörösmarty Mihály A füredi szívhalászat című novellája a költő 1835-ös füredi tartózkodása után keletkezett, bár bonyolult meseszövésével, mesterkéltségével nem a legkiválóbb Vörösmarty művek közé tartozik. A szerelmi háromszögről szóló, korabeli viszonyokat, fürdőéletet idéző mű egy-egy részlete bemutatja azt a tájat is – seregszemlét tartván a főbb nevezetességek felett –, ahol az események zajlottak: „Környéke olyan, mint egy derült arc, melynek nyílt, felhőtlen homlokát borág koszorúzza, s ez a Balaton, kettéosztva félszigete által a legtisztább szem, mely valaha egekbe tekintett. S nem itt van-e a boráról híres Badacson? Nem ide szögellik-e a romladék Szigliget s elhunyt nagy Festetics Keszthelye? S annyi megénekelt regényes várhegy a szomszédságba? S midőn ezek mellett még borvíz is buzog fel, mely enyhítő s kellemes, s azt oly nép fiai rajozzák körül, kiknek lángoló kebelök a hazáért ver; uraim! Egy ily környék akármi ország fiainak is érdekes lehet!” - olvashatjuk Vörösmartynál a szép leírást.

A korszakban a vidék jellegzetességeit egy angol utazó, John Paget (1808-1892) leírásai örökítették meg leghitelesebben. 1839-ben jelentette meg angol nyelvű útikönyvét, Hungary and Transylvania címmel. A kötetnek számos hazai, tavi vonatkozása van. Útirajzát azzal a céllal írta meg, hogy bemutassa a reformok útjára lépett Magyarországot és Erdélyt, de egyben rávilágítson a problémákra, és felhívja a figyelmet a hiányosságokra is. Külön fejezetet szentelt művében Fürednek és a Balatonnak. A neves Horváth-házban sajnos nem kapott szállást, de végül a vendégszerető magyarok találtak neki éjjeli menedéket. A fürdőhely felbuzdult az angol utazó érkezésén, mindenki Pagetet és két kísérőjét kívánta szórakoztatni. Elsőként a színházba kísérték el, másnap a Szentgyörgyi Horváth családnál tett látogatást. Balatoni tartózkodása során a legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy nincsen hajójárat a tavon és vitorlás is csak kevés akad. Lelkesedéssel írt a balatoni halakról, különösen a fogasról: „A fogas állítólag nem is él meg másutt, csak a Balatonban. Ezt a halat, különös testalkata miatt, a tudósok is jól ismerik. Húsának az íze olyan kitűnő, alkata olyan tömött, hogy talán nincs is nála jobb édesvízi hal egész Európában.” A balatoni fejezetben nemcsak a vidék szépségéről szólt, hanem hosszan taglalta a fürdőhelyet látogató szebbik nem megnyerő küllemét, báját is, amely különösen elbűvölte. A férfiakra viszont panaszkodott: kritizálta ruhájuk és elítélte kártya-szenvedélyük. Értékes része leírásának a füredi Anna bál bemutatása is, de betekintést nyerhetünk a korabeli tavi fürdőéletbe és a különféle szórakozási módokba (estélyek, vacsorák, cigányzene, fogathajtás). Az angol utazó művéből mindemellett a Tihanyi-félszigetet és a kecskeköröm legendáját is megismerhették a korabeli olvasók.

John Paget emléktáblája a füredi Panteonban áll, 1964-ben avatták fel. Útikönyvének egy részlete 1987-ben magyarul is megjelenhetett. John Paget sírja a kolozsvári házsongárdi temetőben található, Aranyosgéresen is őrzik emlékét a mai napig, de szülőfalujában, Thorpe Satchwille-ben, az unitárius templom falán található – 1969 óta – az a kétnyelvű (angol-magyar tábla), amelynek szövegezése igazán megható: „Hálás megemlékezésül szülőhelyén a hazafinak, aki a Balatont angol nyelven az elsők közt írta le és fogadott hazája, Magyarország szabadságáért és haladásáért tollal és karddal egyaránt küzdött.’’ Paget alakját Jókai Mór is megörökítette Egy az Isten című regényében, valamint Kovács András készített egy dokumentumfilmet Polixénia és John címmel. Az angolból magyar patriótává váló John Paget fontossága azonban leginkább útirajzán keresztül – melyet utazótársa, George Hering érdekes rajzai illusztrálnak – mérhető le.

dr. Kovács Emőke