2023.12.23. 12:30
Keszthelyi fiatalok működtek közre az adományok szortírozásában
Keszthelyi diákok segítették a hévízi katolikus karitászcsoport adventi jótékonysági akcióját. A fiatalok önzetlenül és szívesen működtek közre e jószolgálati feladatban.

A keszthelyi diákok Horváth Katalin tanárnő vezetésével segédkeztek a hévízi plébánián
Fotó: ZH
Advent idején a rászorulóknak és a nagycsaládosoknak hirdetett gyűjtést a hévízi plébánia. Az adományok szortírozásában és csomagolásában a ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum 1/13-as logisztikai osztályának diákjai működtek közre, Horváth Katalin tanárnő vezetésével. Ők segítettek a felajánlások pakolásában, rendszerezésében.
Ez a jószolgálati munka pedig annyira megtetszett nekik, hogy felajánlották: a későbbiekben is szívesen jönnek, s részt vállalnak bármilyen karitatív feladatban.
Kiss László plébános elmondta, a több mint 30 kiosztott csomagban, egyenlő arányban tartós élelmiszer – például liszt, cukor, rizs, száraztészta, olaj – és édesség volt. Hozzátette, a hévízi egyházközség karitászcsoportja a plébánián gyűjtötte az adományokat, majd ezek kerültek a rászoruló családokhoz, hogy egy picit szebbé tegyék a nehéz helyzetben élők karácsonyát.