Társadalmi munkában, céges támogatással cserélték ki a tujákat

2023.10.13. 18:30

Megújították a zalaegerszegi Petőfi tagóvoda zöld növényzetét

Kétnapos munka ért véget pénteken délután, ugyanis társadalmi és céges összefogással kikerültek a beteg, elszáradt tuják a Zalaegerszegi Belvárosi II. Óvoda Petőfi Tagóvodájának kerítése mellől.

Mozsár Eszter

Az adományozó cég életében fontos a társadalmi szerepvállalás. Ezúttal a zalaegerszegi Petőfi óvodában ültettek a szülők és a VG Kft. munkatársaival.

Fotó: Pezzetta Umberto

A helyükre mintegy száz balkáni babércserjét telepítettek a Városgazdálkodási Kft. munkatársai és az önként jelentkező szülők. Az ültetésében az adományozó cég, az Országos Dohányboltellátó Kft. munkatársai is segédkeztek. Ahogy Halászné Dormány Orsolya depóvezető elmondta, a társadalmi és a jövő nemzedéke iránti felelősségvállalás kiemelkedően fontos a vállalat életében, így önkéntes munkájukkal, anyagi támogatással örömmel segítenek rendszeresen a hozzájuk fordulóknak.

Fotó: Pezzetta Umberto

Szentesi Csilla tagóvoda-vezető hozzátette, a Bóbita II. Alapítványon keresztül 450 ezer forinttal támogatta a cég az intézményüket. A szépen megújult, esztétikus környezetben öt csoport, összesen 111 gyermek játszhat a szabad levegőn.

 

- Nagyon szépen köszönjük a Városgazdálkodási Kft. munkatársainak is, hogy egy nap alatt kivették a tujákat, elszállították azokat, majd előkészítették a talajt, az árkokat az új növények ültetéséhez. Öröm számunkra, hogy mintegy 10-12 szülő csatlakozott a felhíváshoz, hogy még szebbé tegyék a gyerekek játszóterét, környezetét. A cserjék mellett további három fát kapunk még az adományozótól, amit jövő hét közepén ültetnek el – mondta Szentesi Csilla.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában