Szeptember 11-én indul a nyolchetes képzés

2023.09.06. 08:30

A Lynx-zászlóaljba toboroz a Magyar Honvédség

Ahogy arról korábban hírt adtunk, néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök átadta a Rheinmetall Lynx (Hiúz) páncélozott harcjárműgyárát. A rendezvényen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki egy héttel előtte, augusztus 11-én jelentette be Szentesen, hogy várják a fiatalok jelentkezését a Lynx-zászlóaljba.

Mozsár Eszter

Felvételünk a zalaegerszegi gyáravatón készült, ahol egy kész Lynx harcjárművet is megnézhettek a résztvevők

Fotó: Mozsár Eszter

A honvédelmi tárca felhívása szerint a világ egyik legmodernebb gyalogsági harcjárművének kezelésére kiemelt illetmény, bruttó 737 ezer forintos fizetés jár. A programba egyszerűsített belépési folyamattal az iranyasereg.hu oldalon lehet jelentkezni. Aki felvételt nyert, annak szeptember 11-én kell megjelennie Hódmezővásárhelyen a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál, ahol az egészségügyi vizsgálatot követően hároméves szerződést tud kötni, a kiképzés pedig szinte azonnal elindul. A Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljban Lynx harcjárművekre vezetőket és toronylövészeket, valamint az ezekkel a járművekkel szállított lövész katonákat képeznek ki. A kiképzés alatt hétvégente lehet hazajárni. Az alapkiképzés során a résztvevők megismerik többek között a katonai élet szabályait, a terep jellemzőit, a harcászati ismereteket és a rendszeresített egyéni fegyverek kezelését. – írja a közlemény.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter korábban arról beszélt, a frissen rendszerbe álló legújabb csúcstechnológia mellé a megfelelő személyi állomány toborzására is szüksége van a megújuló Magyar Honvédségnek. Mint köztudott, 2029-ig 218 Hiúz harcjármű kerül a honvédség állományába, ebből az első 46 a Rheinmetall németországi gyárában készül, a további 172 már a zalaegerszegi gyárból kerül ki.

Érdeklődésünkre Ferge László őrnagy, a Zalaegerszegi Toborzóiroda vezetője elmondta, reményeik szerint több mint kétszázan kezdhetik meg katonai hivatásukat a zászlóaljban. Zalából eddig heten jelentkeztek a képzésre. Ferge Lászlóval készült interjúnkat más aktuális témákkal kapcsolatosan egy későbbi cikkben olvashatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában