Nemcsak jogászok és állatorvosok jelentkezhetnek

2023.07.21. 12:30

Tovább bővült az állatvédelmi szakemberek képzési palettája

Új állatvédelmi szakemberképzés indul ősszel diplomásoknak, aminek célja az állatvédelem professzionális hátterének megteremtése – áll az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Mozsár Eszter

Felvételünkön az állatvédelmi szakjogász képzés első évfolyamának júniusban lediplomázott osztálya.

Forrás: Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ

Jogászokon és állatorvosokon kívül bármilyen felsőoktatásban szerzett diplomával rendelkezők jelentkezhetnek a két féléves képzésre. A tavaly első alkalommal, nagy sikerrel indult állatvédelmi szakjogász képzés után a Miskolci Egyetem az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának együttműködésével elindítja két féléves, posztgraduális „Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember” képzését, illetve elindul újra az állatvédelmi szakjogász képzés is.

A két képzésre a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából akár térítésmentesen is jelentkezhet 5-5 fő a hamarosan meghirdetendő ösztöndíjprogram keretében. Az első állatvédelmi szakállatorvos évfolyam ősszel záróvizsgázik majd. A szakemberképzések nem titkolt célja az állatvédelmi eljárások gördülékenyebbé tétele, valamint az állatvédelem szakmai és tudományos presztízsének megteremtése, professzionalizmusának növelése Magyarországon.

Ahogy a közleményben fogalmaznak, 2022 előtt nem létezett olyan lehetőség Magyarországon, amely lehetővé tette volna, hogy végzett jogászok és állatorvosok, valamint egyéb diplomás szakemberek összefoglalást kaphassanak az állatvédelem különböző vetületeiről, most már ezekre is van lehetőség. Az Állatorvostudományi Egyetemen tavaly első alkalommal elindult hazánkban a két féléves állatvédelmi szakállatorvos képzés, az első állatvédelmi szakállatorvos hallgatók 2023 októberében záróvizsgáznak majd.

A magyarországi állatvédelem történetében szintén nagy előrelépést jelentő állatvédelmi szakjogász képzés első évfolyama 2023. júniusában lediplomázott. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának együttműködésében elindult képzés létjogosultságát bizonyítja, hogy már az első alkalommal is nagy érdeklődést váltott ki és a miskolci szakjogászképzések történetében rekordszámú hallgató jelentkezett rá.

A 2023/24-es tanévtől kezdve nem csupán állatorvosok és jogászok, hanem bármilyen diplomával rendelkezők jelentkezhetnek állatvédelmi szakember képzésre. Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara együttműködésének következő lépcsőfokaként ugyanis „Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember” szakirányú továbbképzés indul Miskolcon.

A posztgraduális állatvédelmi képzésre bármilyen diplomával lehet jelentkezni, kivéve a jogi és az állatorvosi diplomát, melyekkel tavaly óta a specializált „Állatvédelmi szakjogász” és „Állatvédelmi szakállatorvos” képzéseken lehet részt venni. Az újabb képzésben a jogi alapozó tárgyak mellett állatvédelem-pedagógiát is hallgathatnak a résztvevők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában