2022.11.02. 13:00
Mozart Requiemje Keszthelyen a Kármelben
A keresztény ember számára megjeleníti a feltámadás reményét is.
Közelebb a transzcendenshez. Mozart Requiemjét a Don Bosco ének- és zenekar adta elő a Karmelita-bazilikában
Fotó: Halasz Gabor
Mozart Requiemje csendült fel Mindenszentek tiszteletére s halottak napja alkalmából a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában a fővárosi a Don Bosco ének- és zenekar előadásában.
Németh Kristóf, az est szervezője, a Kármel kántora s orgonistája lapunknak azt mondta: november elején emlékezünk elhunytainkra, „s Mozart gyászmiséje talán az egyik legismertebb zenemű, amely megjeleníti a gyászt, a fájdalmat és a keresztény ember számára a feltámadás reményét is”.
Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című d-moll gyászmiséjét 1791-ben komponálta, élete utolsó darabjaként. Többek szerint ez a legnagyszerűbb és legelismertebb műve, bár mások fejezték be.
– A Requiemnek hatalmas mélységei vannak – folytatta Németh Kristóf. – Megjelenik benne Mozart fájdalma, a halál közelsége, hiszen a zeneszerző – bár nagyon fiatal volt, de – életének utolsó szakaszában járt, amikor komponálta e remekművet, sőt: a Lacrimosa tétel írása közben hunyt el. A Requiemben megjelenik a bűnbánó ember felkiáltása az Istenhez – s egyúttal a feltámadás reménye is.
A Kármel kántora szerint Mozart nagyon érthető zenét írt, amelyben el tudjuk helyezni magunkat, a saját fájdalmainkat és azt az űrt, amely elhunyt szeretteink után maradt bennünk.
A mű szoprán, alt, tenor és basszus szólistákra, valamint kórusra íródott egy kisebb klasszikus zenekar kíséretével. Mozart 1791. december 5-i halálakor csak a nyitótétel (Requiem aeternam) volt teljesen befejezve (újabban úgy tűnik, hogy a zenekari rész néhány ütemét is már valaki más írta hozzá). Az ezt követő Kyrie (egy rendkívül bonyolult dupla fúga), és a Sequentia legnagyobb része (a Dies irae-től a Confutatisig) csak a vokális részekben és a continuóban (basszus orgona) volt kész, bár néhány helyen a leglényegesebb zenekari szólamok röviden jelölve voltak, mint például a hegedűszólam a Confutatisban, és a zenei hidak a Recordaréban. A Sequentia utolsó tételének, a Lacrimosának csupán az első nyolc üteme készült el. Az Offertorium ezt követő két tétele szintén csak részben készült el – a Domine Jesu az énekelt szólamaiban, valamint a continuóban, és a Hostias csupán a vokális részekben. Az 1960-as években találtak egy vázlatot az Amen fúgára, ami a Sequentiát zárta volna le a Lacrimosa után.
– Ebben talán az is szép, hogy a mű hallgatása közben átéljük a nehézségeinket, és így talán azok fel is oldódnak bennünk – tette hozzá Németh Kristóf. – Mozart Requiemje azért is különleges, mert rendkívül érzelemdús, képes vele azonosulni még a laikus hallgató is. Ezért az év során többször is előkerülhet, nem csak halottak napjához közelegve. A d-moll gyászmise esztétikai értéke, szépsége kiemelkedő a hasonló témájú zeneművek közül.
A világi koncertek alkalmával a hangversenytermekben profán körülmények között szólal meg az a darab, amelyet szerzője templomi környezetbe szánt – emelte ki az est szervezője, hozzátéve: a Requiem eredetileg a liturgia része volt, szentmisék alatt hangzott el.
– Azt tapasztalom: az ember érzi ezt. Jobban át tudjuk érezni a mű súlyát, jelentőségét szakrális térben, hiszen a környezet is arra késztet bennünket, hogy ez a zene imádsággá váljon, még akkor is, ha a hallgató nem feltétlenül vallásos ember, ám a templomi környezet, a misztérium közelebb visz a transzcendenshez, valami többhöz, mint ami egy profán hangversenyteremben átélhető.
