Ünnepség

2022.10.24. 19:30

Idősek napját tartottak Csömödéren

A szépkorúaknak szerveztek ünnepséget szombaton a településen, zenés, szórakoztató műsor és vendéglátás várta az időseket.

Korosa Titanilla

Zalaapáti Harmonika Zenekar

Fotó: Korosa Titanilla

A program kezdetén Tomposné Gyuricza Judit polgármester azzal köszöntötte a vendégeket, hogy az idősek napja nem lehet csak egynapos ünnep. Az idősek megbecsülését, a velük való törődést szívünkből fakadó kötelességünknek tartjuk. Az idősek iránti tisztelet magába foglalja az elfogadást, a támogatást, a szeretetet és a törődést. Mindezek mellett legfontosabb az emberi kapcsolatok megléte, annak erőssége, hisz ez az alapja a kis közösségek megtartó erejének.

A település vezetője azt is elmondta, hogy 130 fő él Csömödérben, akik betöltötték a 62. évüket, hatan pedig már 90. esztendőt is elhaladták.

Részt vett az ünnepségen és köszöntötte a megjelenteket Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is.

nyugdíjas klub produkciója
Fotós: Korosa Titanilla

Cseresnyés Péter arról beszélt, hogy fontosak az ilyen összejövetelek, ahol a közösség a legidősebb tagjai köszöntik és megköszönik nekik egy élet munkáját, amit családjukért, a közösségükért végeztek.

Bene Csaba pedig kiemelte, hogy Zala megye élen jár a szépkorúak tiszteletére szervezett ünnepségek terén, sok településen tartják meg a programot és fordítanak figyelmet az idősekre. Hozzátette, hogy az utóbbi években a koronavírus-járvány nehezítette az életünket, most háborús helyzet van tőlünk nem messze, ilyen események idején nagy szükség van az idősebb generáció tapasztalatára.

A műsorban a Zalaapáti Harmonika Zenekar előadása alapozta meg a hangulatot, két blokk között pedig felléptek az idén májusban alakult Csertamenti Nyugdíjas Klub színjátszói is a Sziporkák, akik vidám, tréfás produkcióval csaltak mosolyt az arcokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában