2022.02.11. 11:00
Elfogadták az éves programtervezetet Zalalövőn
Jóváhagyta a Salla Művelődési Központ és Könyvtár éves programtervezetét a város önkormányzata, s ezzel párhuzamosan arról is döntöttek a legutóbbi testületi ülésen a képviselők, hogy a szükséges forrást szintén biztosítják a rendezvények megtartásához.
Az intézmény biztosítja a Salla Néptáncegyüttes (képünkön) működéséhez is a feltételeket
Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap / Archív
A 2022-re szóló programterv összeállításánál az állami és városi ünnepek, jeles napok mellett a helyi hagyományok – például a murcifesztivál – megtartása és továbbvitele volt a mérvadó. Emellett az intézmény már sikeres beszélgetős rendezvényeit is folytatni szeretnék, azaz idén is lesz Világjárók Klubja, Irodalmi szalon és Tabuk nélkül sorozat. Előbbi soron következő előadását február 17-én tartják lapunk munkatársa, Mozsár Eszter, valamint Bukta Zoltán közreműködésével, akik európai motorostúráikról számolnak be. Ugyancsak folytatódik a Salla Galéria sorozat, ahol helyi vagy környékbeli képzőművészek, kézművesek, alkotók tevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők. A legtöbb forrást a város napjához biztosítja az önkormányzat és az intézmény, így várhatóan idén is ez lesz a legjelentősebb, s talán a legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvény a településen.
A klubfoglalkozások körét is bővítenék, amennyiben lesz elegendő érdeklődő, újraindítják az akrobatikus rock and roll csoportot, de lesz gerinctorna, női torna és kézművesklub is, illetve az intézmény biztosítja a feltételeket a város két művészeti csoportja, a Salla Néptáncegyüttes és az Ezüstlile néptánccsoport működéséhez.
A Salla Művelődési Központ könyvtára ugyancsak készül önálló programokkal, többek közt megszervezik óvodás versmondó versenyeiket, valamint meghirdetik általános iskolásoknak szóló történelmi versenyüket is.