2022.02.04. 11:30
A Giro d’Italia hatalmas lehetőséget jelent Hévíznek is
A fürdőváros gőzerővel készül a májusi Giro d’Italiára, amelynek egy hazai szakasza Hévízt is érinti. A szervezők szeretnék emlékezetessé tenni azt a néhány percet, amely alatt a mezőny átszáguld a városon.
A megbeszélés résztvevői szerint a Giro Hévízre irányíthatja a világ figyelmét
Forrás: Péter B. Árpád
Erről tanácskoztak csütörtökön, a megbeszélésen a gyógyfürdő, az önkormányzat, a város turisztikai cégének munkatársai, illetve sportvezetők vettek részt. Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatója lapunknak kiemelte: a közvetítés során bemutatják majd az útvonal mentén fekvő településeket is, így Hévízre, kiemelt desztinációként, komoly figyelem jut.
A tervek szerint a Hévízi-tavon pink színű úszógumikat helyeznek el, amelyek a város nevét formálják majd, az egyik teraszon, illetve a járdán és a fürdőn belül pedig spinningesek tekernek május 8-án.
Az is felmerült, hogy pomponlányok köszöntsék a résztvevőket. A Festetics-fürdőház előtt szelfipontot állítanának fel, ahol egy rózsaszínű kerékpár előtt lehet majd fotózkodni.
– A közvetítésben Hévízre egyértelmű figyelem jut, ami marketingszempontból rendkívül fontos a város számára – szögezte le Pálffy Tamás.
Karádi Szabolcs, a Teker Egyesület elnöke már 26 Giro d’Italián járt, most pedig a tapasztalatait osztotta meg a tanácskozás résztvevőivel.
– Ez nem „csupán” egy sportesemény, hanem egyben turisztikai bemutató is – mondta a sportvezető –, s alkalom arra, hogy a várost és a Tófürdőt népszerűsítsük.
A szakember azt mondta, 150 millió tévénéző kíséri figyelemmel a közvetítést, így ez hatalmas lehetőséget jelent Hévíz számára.