2021.08.25. 10:00
Szabadon „távoztak” a madarak
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában sorra érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest.
Ilyet is már csak jövőre láthatunk újra: gólyák a fészken
Forrás: Zalai Hírlap / Archívum
Fotó: Pezzetta Umberto
Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll – hívta fel a figyelmet közleményben a civil szervezet.
Az elmúlt hónapokban hozzászoktunk, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától. A települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban.
Ebbe a nyüzsgésbe hoz jelentős változást augusztus elseje. A hiányérzetet növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt történő eltűnése.
A látszólagos madárhiány az állatok viselkedésének természetes változása miatt következik be. Vége a költési időszak helyhez kötésének, a fiókák kirepülnek, majd szétszélednek, és ezzel az „öreg” madarak párkapcsolata is megszűnik vagy lazul.
Az őszi madárvonuláskor majd valóban lecsökken a madárállomány az országban, de a téli etetéssel és itatással a lakossági megfigyelések száma mégis nőni fog.