Forgalmas kereszteződés vált biztonságosabbá

2020.09.18. 11:30

Intelligens zebra vigyáz a gyalogosokra Zalakaroson

Úgynevezett intelligens zebrát alakítottak ki a fürdővárosban a gyalogosok védelmében.

Horváth-Balogh Attila

Felvillanó fények figyelmeztetnek a gyalogosokra Fotó: Szakony

Novák Ferenc polgármester elmondta: az önkormányzatot tavaly januárban értesítették arról, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács támogatásával megvalósulhat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság „Safe­Cross intelligens gyalogosátkelő rendszer kiépítése Zalakaroson” című projektje. A rendőr-főkapitányság nyertes pályázatának köszönhetően a Petőfi–Bodahegyi és a Park utca kereszteződésében készült el az okos zebra.

A megközelítőleg 3 millió forintos projekt megvalósítását az önkormányzat közel 400 ezer forinttal támogatta. A kétsávos úton sávonként 3, összesen 6 darab villogó LED lámpa figyelmezteti az autósokat mozgásérzékelő kamerák segítségével a gyalogátkelőhelyhez érkezők jelenlétére, biztosítva ezzel a biztonságos közlekedést a csomópontban. A projekt műszaki átadása csütörtökön volt.

– Zalakaros számára a gyógy­víz révén mindig fontos volt az egészségvédelem, amelynek többféle vetülete is lehet – hallottuk a polgármestertől. – Beszélhetünk a járvány elleni védekezésről, a jó egészségi állapot megóvásáról vagy a balesetmegelőzésről. Zalakaros az ország egyik legbiztonságosabb városa, s hogy ez így is maradjon, nemrég 18 új térfigyelő kamerát szereltünk fel; a rendőrség kortárs segítői komoly részt vállalnak nyáron a bűnmegelőzésben, ennek köszönhetően a fürdő területén egyetlen szabálysértés sem történt, fekvőrendőröket építettünk ki és még sorolhatnám. Új gyalogátkelő helyeket és parkolókat tervezünk, mert jobbá, biztonságosabbá szeretnénk tenni a közlekedést, és ebbe a sorba illeszkedik az okoszebra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában