Virággal Doberdóban

2020.02.03. 10:00

Évértékelő és tervező közgyűlést tartott a honvédklub

Tisztelegtek elődeik emléke előtt a pákozdi csata helyszínén, fejet hajtottak a magyar katonák sírhalmánál Olaszországban csakúgy, mint idehaza a háborúk áldozataira emlékezve.

Fincza Zsuzsa

Németh István, a honvédklub elnöke Kovács Istvánnénak gratulál az elismeréshez Fotó: A szerző

– A katonai hagyományok ápolása klubunk első számú kötelessége – szögezte le beszámolójában Németh István, a Zalaegerszegi Honvédklub elnöke. – Júniusban felkerestük az I. világháború ikonikus helyszíneit, a Doberdó-fennsíkon és az Isonzó völgyében méltó módon megemlékeztünk a csaták hős magyar katonáiról. Októberben a pákozdi Katonai Emlékparkba látogattunk, Zalaegerszegen részt vettünk a megemlékezéseken, részt vállaltunk a katonai temetők gondozásában. Jól sikerült a már hagyományosnak mondható katonatalálkozó, amit idén márciusban újra megszervezünk, s 2020-ban sem hagyjuk el a népszerű őszi haditornát. Egyesületünk énekkara is öregbítette honvédklubunk jó hírét, fellépéseik közül kiemelkedett a Zalaapáti Katonadal Fesztiválon való szereplés.

Vidám, csapatépítő rendezvényekben, bálokban, klubdélutánokban, kirándulásokban sem szűkölködtek. S 2019-ben a Honvédelmi Minisztérium támogatásával a BEOSZ és a HOKOSZ pályázatain több mint 1 millió forintot nyertek.

Németh István, a honvédklub elnöke Kovács Istvánnénak gratulál az elismeréshez Fotó: A szerző

– Önkormányzatunk szlo­genje: „Zalaegerszegen megtalálod a jövőd”, de nem felejtjük a múltat sem, az egykori katonavárost, melynek építésében oroszlánrésze volt a honvédeknek – mondta Bali Zoltán alpolgármester, aki a város változatlan támogatásáról biztosította a klubot.

A rendezvényen a partnerszervezetek sorában tiszteletüket tették az Osztrák Bajtársi Szövetség Güssingi Szervezetének képviselői Vinzenz Knor, Güssing város polgármesterével az élen, aki személyesen is kiemelkedően támogatja a két egyesület közötti immár 16 éves kapcsolatot.

A közgyűlésen jutalmak, oklevelek átadására is sor került. Baksa Istvánné, az énekkar irányításáért, dr. Fenyvesi Károly, Kovács Istvánné és Takács Zoltán példamutató aktivitásáért kapott elismerést. Vinzenz Knor dr. Kocsis Gyulától, az Életet az Éveknek Országos Szövetség alelnökétől, a megyei szervezet elnökétől a nyugdíjas honvédklub támogatásáért, a baráti kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkája elismeréseként vehetett át dísz­oklevelet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában