Együtt védték meg a szülőföldet

2019.08.23. 08:00

Emlékművet avattak Tornyiszentmiklóson

Ünnepélyes keretek közt, a falunapon avatták fel a régi temetőnél azt az emlékművet, mellyel az első világháborúból hazatért hősökre emlékeztek, akik 100 éve elkergették a faluból a délszláv betolakodókat.

Korosa Titanilla

Tüske József plébános szentelte fel az emlékművet

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Kósa Róbert

– 1919-ben a bel- és külpolitikai helyzet elég zavaros volt, vesztes világháború után az ország testét minden irányból tépdesték, a határok még nem alakultak ki, s ebben az időben egy délszláv csapat úgy gondolta, jó ötlet, ha Tornyiszentmiklóson megvetik a lábukat – idézte fel a településen és a környéken talán mindenki által ismert eseményeket Végh László polgármester az avatáson. – A helyi fiatalok a környező településeken pedig összefogtak és a kor szokásainak megfelelően fegyvert ragadva kitessékelték a katonákat innen. Erre az eseményre és az abban szerepet vállalt hősökre emlékezünk most.

Tüske József plébános szentelte fel az emlékművet
Fotó: Kósa Róbert / Zalai Hírlap

Végh László arról is beszélt, hogy Lovásziban már korábban emeltek emlékművet a helyi, lovászi hősök tiszteletére, ám a többi, környékbeli településről származó honvédőnek még nem volt emlékhelye, ezt a hiányt igyekeztek most pótolni.

– Az emlékművön lovászi, tormaföldei, kislakosi és kútfeji lakosok nevei mellett szerepelnek kerkaszentmiklósi és lendvaújfalusi illetőségű személyek is, bár utóbbi kettő ma már nem létezik, hiszen ezek összeolvadásával jött létre Tornyiszentmiklós – folytatta a polgármester. – Ez az emlékmű szimbolizálja az összetartozás fontosságát. Az akkori legények nem azt nézték, hogy ki honnan származik, melyik faluból, hanem összekovácsolta őket egy közös cél, a szülőföld szeretete. A harcok résztvevői nem gondoltak arra, hogy hősök lesznek. Ez egy baráti szövetség, egy szabadon szerveződő csapat volt, ezért a tagok neveit sem betűrendben tüntettük fel.

Van egy kő, amin nincsen tábla, mert a kutatások felhozhatják újabb résztvevők neveit, illetve azokra is emlékeztet, akik ezeket a fiúkat a háttérből támogatták.

Hozzátette: történelmünk során a forradalmak nagy győzelmeit végül vérbe fojtották, itt a helyiek viszont győztesen kerültek ki a harcból, amit nem követett tragédia.

A beszédet követően Tüske József plébános áldotta meg az emlékművet, a nap további részében pedig falunapi program zajlott a határ menti településen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában